Abának

A kertben ültem

Egy farönkön, és

A kávémat ittam, 

Az életről gondolkodtam, 

Miközben téged néztelek, a

Békésen alvót.

Aztán egy hangyát

Szúrtam ki, 

Mint örök védelmező.

Egy nagyobb kekszmorzsával

Birkózott.

Hol előre, hol visszahúzva azt,

Valami megakasztotta.

Micsoda kitartással,

Duzzadó erővel küzdött.

Semmi kérkedés.

Ez valami útmutatás, Uram?

Hogy mindannyian

Kifürkészhetetlen utakon

Lankadhatatlanul

Építsük a világod?