várom az estét hogy elaludjak

hogy idegvékony hálóján a pók

belém ereszkedjen 

bele az álmomba

hogy ott majd rendezetlen 

rendezhetetlen dolgaimból

hálót szőjön 

mert meg kell szőni azt a hálót

a Nagy Pókisten mondaná

indián nagyapám ha élne

s ha egyáltalán lett volna

én vagyok az indián nagyapám

aki hiszi a Nagy Pókistent

és esténként várom

hogy bogra futott időfonalamat

szimmetrikus

látható

tapintható

otthonos formába szője

hogy régi-új otthonomba

költözhessek egy lakható időbe

bátyámnak adtam a karórámat 

az időt tizenkét évesen és ő

eldobta mert akkor úgy vélte

nincs már szüksége rá

ledobta a nyolcemeletes

tömbházunk tetejéről

azóta az én időm 

egy koppanás a garázstetőn

a tik-takból csak a tak

egy monoton ritmus

mint rabnak a csap csepegése