[Látó, 2010. április]

„Hűsét érzem, mint hús a kardvasét”

Milyen lehet egy „hagyományos költő” visszfénye
az oklahomai tüköraszfalton? Az obsitos-mély éjszakában?

Trükkök helyett a valódi düh szikrái,
szóözön helyett belső tűzözön.

Amit a halálnak sem sikerült eltüntetnie
(nemhogy holmi, vért és fényt kavaró-
zavaró, piaci vagy vegyesbolt-divatnak):
rajta a sérülékeny védjegy –
a világ/b/irodalmi”!

2009. augusztus 4.