A szögesdrót felsebezte a tenyerem, 

de végül áthúztuk a tetemet a kerítés felett.

Te ezt hívod a közösség erejének, 

pedig csak ketten vagyunk.

És amikor a lenyúzott bundáját 

a vállamra terítetted, felcsillant a szemed.

Begyűjtöttük, feldolgoztuk és elraktároztuk.

Közben a zsenge részeket ettük egy hétig.

Letakartuk. Ami a takarásból kilógott,

egyesével lecsipkedtük. Annak is 

megvan a helye, ami másnál hulladék.

Talán a külső falak megerősítését 

nem kellett volna rád bízni, jut eszembe, 

amikor kijelented: Felkészültünk.

De önhittséged ragályos, és csak annyit mondok:

Állunk elébe, ha jönnek a többiek.