nem tudok többet mondani, mint amit mondani tudok.

az érvek kifejtettségének mértékét

vagy esetleges hiányát fel lehet róni

bármely válasszal kapcsolatban,

de talán mégis csak kevésbé azon válaszok esetében,

melyek indulatos, túlzó és ocsmány vagdalkozásokra

reagálnak higgadtan, voltaképp empátiával

— és szükségszerűen röviden.

de ezekben a vagdalkozásokban ugyanakkor

nem kevés rágalom és mocskolódás is van,

holmi szóbeszédre mint „biztos forrásra” alapozva;

de álljon meg végre a díszmenet,

most már bizony tényeket akarok hallani,

ez itt, kérem, nem a cicavízió,

de sem ünnepi szartartás — vért akarok látni!

a rosszindulat kántál köröttem szüntelen,

mint ördög fasza mindenszentekkor;

aki vádol, megelégszik a légbőlkapott lózunggal,

milyen kibaszott egy meló,

ha nem védekezem, igazolom bűnösségem,

ha mégis, annál inkább

— az ártatlanság félelme.

és közben lassan lépked,

majd bekopogtat ajtómon a migrén,

régi komám, röhög és hátba ver:

erőt, egészséget, bajtárs!