Madeira partjait színezi

a félbeszakadt vágy,

én a távol gomolyfelhői közé zárva,

te az est fátyol-szava mögé bújsz.

Tigris hátán pihenő álom vagy.

Némán térsz vissza újra meg újra.

Lassú tánc, a hiány peremén,

lépteid alatt koppan az ég.

Te még haláltáncod járod a csendben,

én a zajos habok közt maradok, túlélőként

egy olyan találkozásból,

ami meg sem történt.