Bourdieu tábláján fájdalmas a mezőváltás,

nyitom a verset, és nyílik a kassza

csűrszagú Gomorám Kossuth utcájában.

Elfutottam innen egyszer,

száraz nádat szórtunk a tűzre tilalom idején,

és összevagdosta a markomat.

Visszajöttem, most fizetnem kell,

folytatom a verset, hamu megy a cipőmbe,

bekúszik a sorba az égett abroncs szaga,

a fekete füst: hogy van a pápa? Nevettünk,

mert nem vettük észre, hogy szikrázik

néhány máglyára vetett tévé meg mikró.

Megérinti a vállam egy néni,

és hozzám szól, váratom a kasszást.

Valaki véletlenül felrúgott egy kanna benzint,

fájt a tenyerünk, és végül is jó heccnek tűnt,

a sebek melegben összehúzódnak,

de leizzadtam futás közben. Kedvesem,

szól a néni, és legyezem a füstöt,

nagyon jó volt az a versed múltkor,

csak nem nagyon értettem,

lángoltak deszkából tákolt focikapuk,

köszönöm, próbálok mosolyogni,

leégett minden, ami feldühíthetett,

néha még én sem értem őket,

a gyújtogató szemét is csípi a füst.