Márk, mielőtt nyílik a díszes kovácsoltvas kapu, jobbra sorol és leparkol. A leánderek színes kavalkádja és édeskés illata betölti a levegőt. A tölgyfák sokasága katonás sorban jelöli az utat. Az óriásplakát hirdeti:

„Költözz a lakóparkba, és Kabriót adunk ajándékba!”

– Miért álltunk meg? – kérdezi Hilda.

– Gondolkodni. Hangosan és együtt. Mi a véleményed?

– Tudod, hogy én költöznék, de tiszteletben tartom a döntésed.

– Tulajdonképpen ketten vagyunk, ötvenesek. A gyerekek kirepültek.

– Leszünk – javít Hilda.

– Az az egy-két év nem számít. Lehet, hogy elhamarkodottan hagytuk ott az előadást.

– Egész pontosan?

– Éljünk a 75 napos próba lehetőségével. Most!

– Várj, várj! Arra gondolsz, hogy menjünk vissza megkötni a szerződést?

– Pontosan.

– Nem egy nagy vászisztdász megpróbálni az egészséges létet. Mi is a pontos feltétel? – kérdez Márkra.

– Naponta kétszer 45 perc testmozgás, egyik ebből a szabadban, négy liter vízfogyasztás, könnyű diéta betartása, de ugye főznek ránk, önsegítő könyvek olvasása minimum egy órában, a könyveket is biztosítják, meditáció és munka. Eddig is dolgoztunk, és ezután is fogunk.

– Nem értettem kristálytisztán, hogy a vizet miért csak a kihelyezett óriáspalackokból fogyasszuk? – morgolódik Hilda. 

– Nem figyeltél, a saját konyhánkban is palackozott víz lesz a kísérlet miatt, ezért kell ebből inni. És nézd meg a kezedben, micsoda klassz palackot tartasz. Kifejezetten kedves tőlük ez az ajándék.

– És a sport: golf, tenisz, jóga, pilátesz, foci, úszás, vízitorna, evezős deszka, meg sem jegyeztem, hogy mi minden van.

– Ezért álltam meg. Vedd elő a brosúrát, és olvasd fel figyelmesen! Nincs mit vesztenünk, aláírjuk, ráterhelnek a házunkra százmilliót, de ha valami nem tetszik, kiszállunk 75 nap után.

– Akkor szállhatunk ki, ha velünk ez nem működik! Ez az újratervezett öregkor. Huszonöt évet még dolgoznod kell, és a coachok döntik el helyetted azt, hogy mit.

– De fiatalodunk, azt ígérik, egyetlen perccel sem leszünk öregebbek, sőt a kiválasztottak visszamennek az időben akár tíz vagy húsz évet. 

– Visszafiatalodnak a szerveid, egészséges leszel, és az az érzésem, boldog vagyok. Itt is van, amit kifelejtettél, napi egy mosoly, napi egy jó cselekedet. Ezt könnyű lesz megtenni.

– Amit mondjuk nem értek, hogy állat miért nem tartható? – kérdez Márk.

– Pedig alátámasztották, hogy ha mindenki egységesen beleegyezik, ha senkit nem zavar, akkor majd megváltoztatják a szerződés ezen pontját. 

Mellettük egy türkiz Bentley-nek nyílik a kapu. Márk gázt ad, és ráfordul a golfpályák mellett az útra.

– Visszamegyünk. Álljunk meg még a kilátónál ránézni a Dunára. Biztos vagy a döntésben? – kérdezi.

– Maseratit szeretnék. Sárgát. Ahogy a Róna utcán végigsuhanok, minden irigyem megnémul – válaszol Hilda.

– Nincs irigység, ők is választhatnak, ezt ne feledd!

Mosolyogva, kéz a kézben belépnek a főépületbe. Lépteik hangját felfogja a vastag szőnyeg. Egyenesen az előadóterem felé tartanak. Modernül letisztult a berendezés. Dossziék borítják a falat, az asztalok és székek kínos rendben az üvegkuckókban. Laura, a hoszteszük már veszi is elő a papírokat. Nagy és nehéz az iratcsomó. Egyórányit vesz igénybe a papírmunka. A két nővérre nem is figyelnek, tompa szúrás a nyakukon, és megjelenik előttük a tervezett jövő.

Ahogy kilépnek az ajtón, mélyen beszívják a Duna felől érkező szellő illatát. Nézik a pálmafák katonás rendjét. Várja őket a napsárga Maserati. Hanna fiatalosan csusszan a vezetőülésre. Mire Márk megkerüli az autót, ott terem a boy. Egy matchbox nagyságú díszes dobozban adja át a slusszkulcsot.

– A Toyotájuk, uram.

– Merre próbáljuk ki az autót, mit javasol?

– Ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren bárhol megtehetik, uram.