A nagy és elrettentő 

statisztikai adatok

eget karcoló hegyekként,

majd meredek lejtőkként

állnak előttünk.

Nem szabadna félnetek.

Minden, ami felfelé tart,

– ahogy mi is mindannyian –,

lefelé is megy.

Mondják, hogy

a következő évszázadokban,

ha még él ember,

békében sétálhat hegyeken-völgyeken,

megtisztult patakok vizében, 

virágoktól elvadult legelőkön.

Ha sikerül 

megmászni a hegycsúcsokat. 

Addig is egy szelíd tanács

még holnapra nektek, gyermekeim,

nektek és gyermekeiteknek:

tanuljátok meg a virágokat.

Gyönyörködjetek a százszorszépekben, 

boglárkákban és a lágy szárú májvirágokban.

Ismerjétek meg az erdők-mezők ízét. 

A mezei katáng, a mályva, a napraforgó, 

a Boldogasszony papucsa hasznát.

Kóstoljátok és kóstoltassátok meg a vidám bogyókat,

ne tévesszék össze a magyalt az áfonyával,

és az aromásakat: a rozmaringot, az oregánót. 

Rejtsetek zsebeikbe borsmentát, 

hogy iskolába menet, 

ha zsebre vágjak a kezüket, illatos legyen.

Adjuk vissza nekik a mezőket és az erdőket, 

engedjük be őket a patakba,

vezessük őket felfelé a folyón, 

fel a forrásig, játsszanak kővel, fával, 

kergetőzzenek halakkal, madarakkal.

Örüljetek, ahogy megtanulják szeretni azt, ahol élnek,

az erős gyökereket, a kemény törzseket, 

az ágakat és a leveleket, 

a csendes, gyönyörű virágokat.