hónnom alatt könyvvel számban cigarettával lődörgök tapiskolok őszi ködben agyagos sárban ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
nézem a fát a fa lát-e engem varjúcsorda húz el felettem az évek nincs mire várnom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
tavasznak nyárnak nyoma sincs már ősz is csak volt nagy tél hull rám állok az ablak előtt fázom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
öreg házban kísértet jár belém a lélek híjával vagyok istennek angyalaim sincsenek szörnyű bárhol ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
alig írt belém valamit az élet sarokban rothadó papírok ruhák jégcsapok közt ülök jövőm látom
ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
mit jegyez az emlékezet tudatalatti ládába dobja mint egy levelet sose kapom meg meghat tulajdon nyomorúságom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
kampó az s nevem kezdőbetűje ki vagyok akasztva a világba húsok mészárszék hideg falára űri állatokkal játszom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom örömöt magamnak nem szereztem a világba teljesen belegörnyedtem a lélek leszakad a testről gyümölcs az ágtól ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
babérlevelen sose ültem aki egész nap zabálja szégyen semmi napok semmi éjek semmi élet előre látom fölfalatásom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
szirének kórusa hív kert végébe gödröt ások a terebélyes somfa alá már ki se látszom ott helyben elaludnék úgy reám tör az álom
TIZENHAT HAIKU
IDŐ
az idő csepeg szakadatlan telt edényt most kiürítem
CIPŐ
álmaim víz alatt napjaimmal kitömöm fonnyadt cipőmet
LEÁLDOZÓBAN
liftben állok a naplementében lassan süllyed el velem
KEZEK
már az óceán vize sem elég annyi kéz mossa egymást
AJTÓ
világ végén egy ajtóba zárva várom nyissanak reám
PERCEK
hangya perceim sürögnek széthurcolják az életemet
ÁLLAT
mélyemből állat bújik elő üvöltök árvaságától
TŰZ
ahogy a tűz le ég szép csendesen add meg hogy úgy tűnjek el
ÁG
rügyező ág jaj mit jelent lefagyasztja a leheletem
NYOMOZÓK
fényes nappal rám törik az ajtót hulla után kutatva
LÉK
mint léket kapott hajó kiáll belőlem egy szó süllyedek
FALAK
öreg falaim mire átmelegednek a nyárnak vége
TÖBB
véges-végig azt hittem hogy több vagyok egy csúszómászónál
ANNYIT SEM
lengeni tón nád annyit sem akarok szél süvít egyedül
madár fölröpül csőrében egy tücsökkel dal parazsa hűl
HAJRÁZZA
egy cipőben fekszem sose szellőzik át vaksötét van már koradélután izzadt harisnya a párnám tücsök szűköl nagylábujjamnál rémálmok gyötörnek karjaim faltól falig érnek elaludni nem tudok bámulom a penészfoltos mennyet eget mindenünnen orrfacsaró szag mint amikor ajtókról égetik le a festéket bódultan ébredek zsibbadt gyűrött arcom kézfejem és csak állok állok ahogy a lábamon kifér talpon a tücsök is hajrázza dögölj meg
AZ ÉNEK
az erdő fölött nincs már semmilyen ég
az erdőnek nincs csak egyetlen fája
az erdőnek nincs csak egyetlen madara
a fának nincs csak egyetlen levele
madár torkában időzitett bomba az ének IDEJE
elhagyom házamat valahol a szamos-parton gaz közt bozótosban mint megrémült csiga kezemben egy somfával vonatra szállok a fülke velem van tele magamban beszélgetek úgy mintha idegenekkel beszélnék döcög velem az emlékezet nem voltam soha senki szeme fénye a fülkében fekhely leszek magamra leheveredhetek olyasmit álmodom hogy tök üres az élet ideje volna másik más idősíkba lépni
