[2018. július]

---

GÓTIKUS

Gótikus regénybe illő
A hétköznap, az ünnep.
Az indíttatás, indítás
Lelkesít – s befülled.

Szétfut az agy, a sejtjeink
Vitustáncolva rángnak.
Annyiféle cafrang-garral
A nagy nihilbe rántnak.

Gótikus regénybe préselt
Oldalnyi szirmok bűzlenek.
Vonulnak előtted elegánsan,
Gótikusan a hűtlenek.




TÖREDÉK EZ IS

...Nem hagyatik el az ember
De néha úgy marad magára
Mint felmetszett mellkasban a szív
Ver még – de egyre hűl…




VIVERE

Kié lesz majd a könyvtáram,
A féltve őrzött könyveim?
Szétdobálják őket is, mint
Lim-lomot vagy rongyot?

Nem lettem bölcsebb általuk,
S a világ sem ment előbbre –
De íze is van az olvasásnak.
(Ami át nem adható…)

Kié lesz az a néhány pipa,
Melyeknek nyugalmam köszönhetem,
A ritkát, az illatost? –
És tollaim, az annyiféle…

Lenne még, ami szíven üt?
Tavak tavaszi éneke,
Hogy nincs halál, csak elmúlás van –
Hogy könyvben az íge: vivere…



LEVÉL A SZÉLBEN
FÜST MILÁNRA ÉS DSIDA JENŐRE EMLÉKEZVE

Mulandóságom tudatában
Kezdtem el írni verset.
Nem érdekelt, nem érdekel,
Hogy ki minek nevezhet

Éltemben még, avagy ha porom
Nem szennyez már eget és földet.
Látomásaim hulladéka: vers, mely
Levél a szélben – szabadon pöröghet.

Örökség lesz e hulladék, ha
Megérint egyetlen lelket?
Magányom ne élje senki át:
Elveszít mindent, mi elveszejthet.

Kézfogás tátog kézfogás után,
Pillanat a csók, mert titka nagy.
Megbántás mestere, ne légy naiv:
Da capo, mindenki magadra hagy.

Mulandóságom tudatában
Fogadom el a feledést.
Nem marad arcomnak földi mása.
Fa őrzi így a remegést…