[Látó, 2006. január]


 


Egykor régen folyton folyt jó borom,
naponta több asszonyka szeretett,
és pénzem is volt jócskán egykoron,
de már nem ingem ezen élvezet:
a szesz vetkezteti le testemet,
lenyúzza hátamról a takarót,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.


Odalett minden címem, birtokom,
asszony- s szolganép is mind elveszett,
nem ismer rám a sok barát, rokon,
s a város ha közpénzen eltemet.
Kobozzák el emígyen kedvemet,
magamnak csak zálogba maradok,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.


Jól éltem eddig, és jól ment sorom,
de nincsenek már nyugodt éjjelek,
éberen magam őrzeni fogom,
és végül reggel nélkül ébredek.
Holott mindent megtettem értetek,
ha elalszom is nyögve riadok,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.


Ajánlás:
Herceg, panaszra szóm se lehetett
eddig, s tudod, hogy hű szolgád vagyok,
de nincs vasam, semmit sem ehetek,
s szerencsém is tán végleg itthagyott.