A nappali sötét, csak a hatalmas képernyő fényei villódznak hideg színekkel a szobában. Egy kényelmes kék kanapén ülünk, amerikai sorozatot nézünk, fél testem az ő mellkasán nyugszik. Én mindjárt álomba merülök, ő figyelmesen követi az eseményeket a képernyőn. Barnával három hónapja ismerkedtünk meg. Nem egy kirobbanó szerelem a miénk, csak lassan, óvatosan próbáljuk egymást szeretni. A röpke három hónap alatt már kialakult egy bensőséges rutin, és mostanában szeretem az ilyen eseménytelen hétvégéket vele, amikor szombaton délig alszunk, a komótos reggeli szex után Barna kisiskolásoknak való csokis müzlit eszik, én egy fél grépfrútot. Délután lesétálunk a közeli cukrászdáig, sorban állunk, mert a járvány miatt, hiába a cukrászda hodályméretű belső tere, egyszerre csak két vásárló mehet be. Várakozás közben beszélgetünk, időnként mellékesen csókot nyomunk a másik maszkjára. Vasárnap szelet húst veszünk a hipermarket hentesétől, kicsit vitatkozunk, hogy csirke vagy sertés, aztán hogy rizs vagy krumpli, végül győz az erdélyi ízlés, és a hentes leszel fél kiló karajt, a zöldséges ládákból pedig kiválogatunk másfél kiló krumplit. Megyünk még három felesleges kört a sorok között, mert Barna szeret csak úgy, céltalanul nézelődni a boltokban, közben átkarolja a nyakam, én az ő derekát, így nézegetjük a portékákat. Végül, ha már sokadszor is felcseng a bemondó vészjósló hangja, hogy tíz perc múlva zárunk – mert Barna leginkább a zárás idején szeret csak úgy, céltalanul nézelődni –, felkapunk egy üveg bort is, és a kasszákhoz gurulunk. 

Hazafelé belesüppedünk Barna kényelmes autójának üléseibe, a kinti kánikulán túl kellemes huszonnégy fok legyezget minket a sötét terepjáróban. Azon vitatkozunk, milyen filmet nézzünk aznap este. Vacsora után ránehezedünk a kanapéra, Barna szinkronizálja a képernyőket, a laptopét és a szerinte ósdi TV-képernyőét – most már tényleg venni fog egy szuper-okosat, egy legújabbat, amivel nem kell ennyit szarakodni –, és felcsendül a főcímdal. Amerikai sorozat győzött aznap este, egy politikai thriller. Én már láttam egyszer, ezt ajánlottam, így viszont az első negyedóra után, az otthonos hangok közt szemem kezd lecsukódni. A Barnáé élénken figyel. A fejezet zajlik, hatalmas fekete dzsippekkel furikáznak a szereplők városszerte, mindenkit nagy testű biztonságiak védenek. Nem tudni, kitől félnek úgy ezek a magabiztos emberek, arcuk majd szétpattan az önbizalomtól, mégis fegyveres alakok kell vigyázzák minden lépésüket. Már csak résnyire nyitott, fél szemmel követem a történéseket, egy irodában szabadulnak épp el az indulatok, valakik a kopasz főszereplővel ordibálnak.

Ekkor Barna a távirányító után kap, és egy nyomással megállítja a képkockát. Hirtelen feljebb ül a kanapén kihúzva magát alólam, erre én is kénytelen-kelletlen feltápászkodom az álomba ringató mellkas-pamlagról, amely Barna lélegzetével egészen idáig föl-le ringatott.

Barna zavart.

– De... Ez most tényleg akkora baj? – kérdi tőlem méltatlankodva, én hirtelen nem értem, mire vonatkozik a kérdés, kicsit lemaradtam az elmúlt andalító percekben. Szemhéjaimat igyekszem feljebb tornászni, Barnára nézek kérdőn, aztán a képernyőre fagyasztott főszereplőre, aki kétségbeesett tekintettel néz vissza rám. – Mármint oké, ez egy politikus, akit kurvázáson kaptak, ez tényleg gáz... mert hát politikus. Egy közszereplőnek gáz. De tegyük fel, egy sima srác, akinek nincs barátnője, ha hív egy kurvát, az most tényleg ekkora baj?

Barna mondatával, mintha nemcsak pamlag-mellkasát rántaná ki alólam hirtelen, hanem az egész házalapzatot. Az imént már majdnem elaludtam, most szemhéjaim egyszerre tágra nyílnak, és hitetlenkedve néznek barátomra. Egy fél pillanatig nem is tudok mit mondani, csak tág pupillákkal bámulom őt a sötétkék fényben, mint aki most látja először. 

– Ne már, ez nem olyan nagy dolog – teszi hozzá ő, tágra nyílt szemeimet látva. A képernyőn kimerevített főszereplő megállítás előtti utolsó mondatai talán épp ezek voltak: mi olyan nagy dolog ezen, csak néhány kurva.

Meredten nézek rá, és lassan, tagolva ejtem a szavakat: 

– Ezt most nem mondod komolyan, ugye? 

– Hát... de. Mármint figyelj... Tegyük fel, persze nem rólam van szó, csak úgy általában. Szóval tegyük fel, van egy férfi, aki már ezer éve nem volt nővel, és hív egy hivatásost, abban mi olyan rossz? Nem bánt meg vele senkit. Tiszta ügy, fizet neki, és kész, ezért nem kéne még úgy elítélni...

Te miket beszélsz, kérdezném tőle elhűlve, de a döbbenettől szólni sem bírok. Békés merengésemből, a kényelmes hétvégéből maga Barna ránt le a hideg betonvalóságra. Az első kérdésnél felültem, az előző mondat óta kéttenyérnyit távolodtam a férfitól a kanapé másik vége felé. Váratlan kijelentése nyomán még mindig csak tátogni tudok, még mindig nem vagyok képes gondolatokat és egész mondatokat formálni.

– Na ne izélj, csak feltételesen mondom... – és tétován utánam nyúl a kanapé háttámlája mentén.

Úristen!

– Nyugi, csak tegyük fel, nem kell úgy belelovallnod magad.

– Te tényleg azt tudod mondani egy nő testének a megvásárlására, hogy ez végül is oké?! 

Még mindig lassan ejtem ki a szavakat, a megdöbbenés nyomatékával terhelve minden szótagot, hangerőm magánhangzóról magánhangzóra nő, és minden szóval távolabb araszolok a kanapé vége felé.

– Na, ne csináld már! – Barna ingerülten a hajába túr, mert bosszantja, hogy máris aggódik. De miért is kéne ezen aggódnia? – Ez nem olyan nagy dolog – folytatja. – És nem is arról beszélek, hogy rákényszerítik a nőt. Mert vannak nők, akik teljesen önként vállalják ezt a szakmát. Akkor meg nincs benne semmi elítélendő. Ő pénzt keres, nem is keveset, a férfi meg lenyugszik, és nem bántott senkit. Ma már kulturált neve is van ennek, szexmunkás, nem a világ vége.

– Na jó, te most szórakozol velem? – kérdem tőle döbbenten. Kevesebb mint két perc alatt a teljes ellazultságból a teljes zaklatottságig jutok. A főszereplővel együtt feldúltan bámulok Barnára – bár a főszereplő feldúltságának oka az enyémmel épp ellentétes. 

Hirtelen lőttek a három hónapos idillnek. Már megtanultam, hogy az ilyen időszakok átmenetiek, és jellemző módon inkább rövidebb, mint hosszabb ideig tartanak. Kicsit mindig készenlétben állva várom, mikor üt be valami, hiszen erre kondicionált eddigi életem. És valahogy ezek a jó időszakok mindig rövidebbnek tűnnek, mint az azt követő rosszak. Három hónap, és már azt hiszem, békében, biztonságban szendereghetek egy férfi mellkasán? Hiszen alig ismerem! Kellett nekem amerikai thrillert ajánlani vasárnap estére! Gondolataim eszeveszettül cikáznak, és kilövik a férfire az ezer felmerülő kérdés egyikét, ami épp útjukba akad: 

– Ezek szerint te voltál már kurvával?

Barna egyre jobban kezd kijönni a sodrából. 

– Dehogyis, nem voltam!

– De ezek szerint eszedbe jutott már, hogy hívj, mi?

Most nem vág rá olyan egyértelmű tagadást, mint az imént. Válasza vontatott: 

– Hát... igen.... Volt olyan időszak, hogy eszembe jutott.

Egyre inkább nehezemre esik folytatni ezt a beszélgetést. Igyekszem elboruló gondolataimat lenyugtatni, némi megértéssel megvilágítani. Nehezemre esik, de nagy levegőt veszek. 

– Jó. Azt belátom, hogy egy férfi elábrándozik ezen, de hogy te tényleg képes volnál megtenni, ha épp olyan helyzetben is vagy?! Ez mindennek az alja, érted? Nem hiszem el!

– Figyelj, van az a helyzet, jó? Volt nagyon hosszú időszak, amikor egyedül voltam, már kékült-zöldült a farkam, annyira kívántam egy nőt...

– Bazdmeg! És maszturbálásról még nem hallottál?

– Jaj, hagyjál már, az egészen más, te is tudod. A maszturbálás alap. De nővel lenni az más.

– Nem hiszem el, hogy ezen vitatkozunk!

– Én sem!

Rövid, száraz csönd áll be. Barna idegesen a kapcsoló után nyúl, és felkattintja a kanapé melletti állólámpát. A kék mellé végre meleg fény is gyúl. 

– És mi a francért nem szedsz fel olyankor valakit, ha? Olyan nehéz az?

– De épp erről beszélek! Az egy csomó energiabefektetés. Odamenni hozzá, udvarolgatni, megfűzni, blabla... És a végén még lehet, hogy össze sem jön. Vagy ha esetleg összejön, akkor meg valószínűleg megbántod a lányt. Hát folyton erről nyafogtok, nem? Hogy valaki felszedett, de csak szexelni akart. Hát igen, van ilyen! De látod, mi a vége, megbántod a nőt. Szóval, ha jó fej akarsz lenni, és nem akarsz megbántani egy nőt, akkor nem sokkal tisztább és egyszerűbb hívni egy kurvát? Senkinek nem fáj, időtakarékos, és még támogatsz is egy nőt.

– Ezt nem hiszem el, hogy ilyeneket mondasz! Támogatsz egy nőt? És szerinted hogy kerül mégis oda az a nő, hogy ezt a munkát űzze? Erre még sose gondoltál? Szerinted nincsenek totálisan kihasználva ezek a nők? Szerinted nem nyúlja le őket a stricijük? Szerinted mennyire van már tönkretéve az élete és a lelke egy olyan nőnek, aki erre adja a fejét? Amúgy meg sokkal valószínűbb, hogy kényszerítik... És különben is, nem hiszem el, hogy te úgy gondolod, egészen oké valakinek a testét pénzért megvásárolni! 

Már tajtékzom, hátam a kanapé túloldali karfájába ütközik, immár több mint egyméternyi üres felület tátong köztünk. A képernyőn kimerevített főszereplő, aki a jelenetben már leizzadt egyszer, a parázs vitát nézve mintha újból leizzadna. Leveszem tekintetemet Barnáról, lábaim a kanapéról, és leforrázott arccal magam elé meredek.

– Na, ne húzd fel magad ennyire, ez most csak egy feltevés... 

Barna nyugtatni próbál, értetlenül nézi a hirtelen kiborult lányt, akit nem akarna elengedni, de a saját igazát sem. A háttámlán egyedül marad a keze. 

– Csak azt mondom, hogy nem kell úgy sajnálni azokat a kurvákat, ez is egy foglalkozás, ráadásul jól keresnek vele. És különben se legyél olyan naiv. A világon számtalan formában zsákmányolják ki az embereket, ez is csak egy a sok közül. És nemcsak a nőket. Férfiak is űzik ezt az ipart. Aztán meg van, aki egész életében egy sötét bányában gürizik, és meghal harmincévesen, valakit meg rabszolgaként tartanak. Miért zavar téged pont ez...?

Sötéten nézem az idegent a kanapé végén, akinek szája továbbra is nyílik és csukódik, szokatlan férfi szóözön ömlik belőle... vagy talán pont, hogy szokványos? Lankadatlanul érvel a kurvázás mellett, de az utolsó szavait már nem hallom. Fejem hirtelen iszonyatos zúgásba kezd, mintha tíz fekete terepjáró bőgetné a motort odabent. Képtelen vagyok több érvet felsorakoztatni amellett, hogy a kurvák léte a világon égbekiáltó igazságtalanság, kizsákmányolás, rabszolgasors, lélektiprás, semmibevevés és erőszak. Képtelen vagyok újra megszólalni, fejemet az elmosódott képernyő felé fordítom, üveges szemeim mögött egész tavak gyűlnek, már alig látom a nappalit. Barna rendületlenül folytatja okfejtését, hallgatásomat saját igazsága diadalának véli. Meglepődik, amikor egy mondata közepén felállok a kanapé túlsó végéről, és némaságba burkolózva kimegyek a nappaliból. Útközben meg-megcsuklanak térdeim. Halkan behúzom magam mögött a fürdőszoba ajtaját, lerogyok a csempékre, fejem lábaim közé ejtem, szememből egyszerre a fürdőszobaszőnyegre toccsannak a tavak, halk zokogás ráz. A sírás minden múló pillanattal egyre intenzívebb, míg már nem tudok halkan, nagy csuklások rázzák a hátam, hangos nyögések szakadnak ki a tüdőmből.

Nem bírtam tovább hallgatni. Képtelen vagyok ilyen szavakat hallgatni. Képtelen vagyok elhinni, hogy ezek Barna szájából jöttek ki. Hogy üljek egy olyan férfi mellett, és nézzek vele sorozatot, aki ilyeneket gondol? Hogy vegyek vele szelt húst, és hogy álljak sorba a cukrászda előtt egy olyannal, aki ilyesmit mond? Hogy éljek egy ilyen emberrel?

Visszatarthatatlanul ömlik belőlem a zokogás, a fürdőszobaszőnyeg hűségesen issza a sok kiöntött sós levet. Nem érdekelnek a bányászok, a politikusok vagy a kéklő farkú, nő nélkül maradt férfiak. Én igenis a kurvákat siratom. Ebben a percben az összes utcalány összes elfojtott fájdalma fáj nekem.

Barna nem jön utánam. Értetlenül ül a kanapén, a főszereplőt nézi. Ez meg mi volt, kérdezné tőle, a férfitől, aki bizonyára megértené. Végignéz az üres kanapén, ahová az este folyamán közéjük ült egy amerikai színész, vagy tíz kurva, egy bányász és egy dagadt strici, érthetetlen módon kitúrták barátnőjét a kanapéról. De hát igazam van, neki sem volt több érve, gondolja, de ahogy egy rázkódó váll hangjai kiszűrődnek a fürdőből, Barna érvei szorongani kezdenek magukban. Lassan feláll, a fürdőajtóhoz megy, hezitál, visszanéz a kanapéra, ahonnan eltűntek a kétes alakok, visszaigazolásért még egyszer a megfagyott színészre néz, akinek a szemében egyszeriben semmi más nincs, csak végtelen nyomor. Bekopog az ajtón.

– Viola... naa... bejöhetek?

Tovább zokogok, nem tudok válaszolni. Nem tudok többé beszélni. Nincs értelme többé Barnával beszélni. 

– Viola... – szólít újra Barna, majd óvatosan kinyitja a befelé mozduló ajtót, leguggol mellém a szűk helyiségben, átkarol, erre én még hevesebben sírok, nem tudok szavakat formálni.

Ő egy utolsót vívódik magában az imént elhangzottakon, végül sóhajt egyet, inkább kint hagyja őket a fürdő előtt. Átkarol és csendben ringat a fürdőkád pereme s a mosógép közti kis térben, amíg zokogásom alább nem hagy. Utána szó nélkül felemel engem, akiből már minden nedv és kedv kifolyt, még a szokásosnál is könnyebb vagyok, tekintetem is teljesen kiürült. Puha lépésekkel beviszi erőtlen testem a hálóba, lefektet a franciaágyba, egy óriási fehér takaróval betakar, és mellém fekszik. Most nem esik jól tőle, idegennek hat az érintése, de tehetetlenül hagyom, hogy átkaroljon, szabálytalan időközönként még felcsuklok. 

Ő egy lányt simogat, akinek a gondolat is tud fájni. A gondolatba is bele tud szakadni, hogy szerinte ez oké. Fáj nekem Barna, a három hónap, a bizonytalanság. Fájnak nekem a kurvák, a világ kurvái. Akikkel embertársaik elhitetik, hogy nincs más kiút. Akiket embertársaik erre kényszerítenek. Még hogy ősi foglalkozás! Inkább ősi, emberi igény az erőszakra, mások tulajdonlására és bántására. Fájnak nekem a világ nélkülöző férfiai, akik kéklő farokkal, kétségbeesve vagy épp megszokásból hívnak hivatásost, hogy az lejjebb szopja mindkettőjüket a nyomorba, a megalázásba és megaláztatásba. Szipogok és csuklok, míg el nem nyom egy nehéz álom.

Mikor vállam már nyugodt egyenletességgel emelkedik és süllyed, Barna óvatosan hátrálva kikúszik az ágyból, visszamegy a nappaliba. Ha dohányozna, most kimenne a teraszra, és elszívna egy cigit. Vagy kettőt. Csakhogy nem dohányzik. Azért mégis kilép. A nappali hőséghez képest már-már hidegnek hat az éjjeli levegő, az a huszonöt fokos is. Behúzza maga mögött az ajtót, tanácstalanul, idegesen nagy levegőket szív az éjjeli hűvösből, dohány nélkül füstölög. Egy ismeretlen lány fekszik az ágyában, akinek érthetetlen dolgok fájnak.