Túl hosszú volt az ámítások útja,
s végül feladta önmagát a lélek,
fáradt magamba nézek, újra s újra
bámulva csodáját annak, hogy élek.


Egyszer majd eltörik a varázspálca,
és véget ér a fura kis történet,
halotti gyolcs lesz a sok fondor álca
s végképpen elhalkul minden tört ének.


Ó, mily édes gyönyör az önsajnálat –
kuckómba húzódom, mint a vert állat,
s nyalogatom képzelt nagy sebeim,


csak én vagyok, egyetlen s főszereplő,
múlik a nap, a teavíz is elfő,
s álomba ringat a szende kín.