Elvesztettem a fejemet.
És szeretnének egy új fejet.
Íme a kérvény, bélyeg is van,
jól megnézik a hivatalban,
jól megnézik a fejemet,
mit elveszetten viselek.
Kérnék tehát egy új fejet.
Megnézik és megbámulják
fejemet az emberek,
mert hogy vannak, állnak sokan
ott a sorban,
és fejesek, mind fejesek,
adnának, vennének új fejet.
Ámde fejből csak használt van,
fejet csak second hand vehetek,
nézik, mérik, tapogatják
hivatalnokok saccolgatják
a fejemmel mit érhetek,
cserepolcon bőven van fej,
polcon van fej, garmadával,
lestrapált és alig használt,
ha okos vagy, kettőt is kapsz,
egy sajátért cserébe,
ki gondolta volna,
hogy ez lesz a vége,
hogy a végéhez fejcsere kéne,
ám ami ott vár rám, a polcon,
alapos megfontolásra késztet,
jónak mondott, de viharvert készlet,
noha egyik-másik szólni sem átall,
s kiszól suttyomban a sorból:
Uram, szeretnék beszélni magával!
Tudja, én jobb fej vagyok,
mint aminek látszom,
jobb fej voltam valamikor,
véletlen csupán, hogy idekerültem,
idejekorán, kimerülten.
Ne tolakodjon már! –
szól egy másik fej ingerülten,
mindnyájan ki vagyunk suvickolva!
Hagyja az urat válogatni!
Néz, néz sok fej, pislán, lopva,
mert a sok fej, mi standolva,
szeretne mind kikerülni,
menekülve sikerülni,
ebből a nagy fej-raktárból,
a volt-élet rakományból,
elfekvő fej-állományból,
ha más testtel, más lélekben,
ne múljék ezen a véletlen,
úgy tán hátha rátalálna
élete nyitjára, titkára
mitől van az, hogy elromlott a vége,
annak, mi az elején, maga
volt az élet tuti reménye.
Szavukat szótlan hallgatom,
nézem a sok lejárt fejet,
esélyemet latolgatom,
s már nem szeretnék más fejet,
viselem azt, mi elveszett,
csak fejre lelnék, nem igazságra,
hát egy fejet se hozok lázba,
elballagok fejetlenül,
kerül majd, amibe kerül.
Másnap reggel szól a tejes:
ha ennyi fej felesleges,
akkor én vagyok a fejes!