Marie NDiaye: Délivrance. In uő: Trois pièces. Gallimard, Párizs, 2019.

Marie NDiaye Délivrance (Felszabadulás) című drámája 2019-ben jelent meg a Gallimard kiadónál a szerző két másik darabjával, a Berlin mon garçon-nal és a Honneur à notre élue-vel együtt, a Trois pièces (Három dráma) címet viselő kötetben. 

A szerző Franciaországban, Pithiviers-ben született 1967-ben, és már egész fiatalon az írás foglalkoztatta. Első regénye tizenhét éves korában látott napvilágot, azóta folyamatosan ír regényeket és drámákat. Könyveiben a gyarmatosítás öröksége, a feketék és fehérek közötti viszony és a női sorsok egyaránt központi szerepet játszanak. Termékeny alkotói élete ellenére Marie NDiaye a magyar olvasóközönség számára kevésbé ismert, akkor hallhattuk többet a nevét, amikor 2009-ben megnyerte a Goncourt-díjat a Trois femmes puissantes (Három erős nő) című regényével, amelyet magyarul is olvashatunk Gulyás Adrienn fordításában. Magyarul továbbá a La sorcière (A borszorkány) című regénye hozzáférhető, amelyet Földes Györgyi ültetett át magyarra. 

A Délivrance már első pillantásra egyértelművé teszi számunkra, hogy nem egy szokványos drámát vettünk a kezünkbe. A szöveg nem igazodik a műfajjal szembeni előzetes elvárásokhoz, hiszen levelekből épül fel, továbbá a szerzői utasítások is teljes mértékben hiányoznak belőle. Annak ellenére, hogy a szerző a „dráma” megjelölést választotta, az olvasóban, a szöveget látva, hamar megszülethet a gondolat, hogy a Délivrance vajójában a levélregény műfajába illeszkedik, hiszen cselekménye leszűkíthető pár mondatra, a központi szerepet az elmélyült lélekábrázolás kapja, és a levelek a valóság látszatát keltik, mintegy dokumentumszerűek. A szöveget képző üzeneteket egy férfi írja, akiről annyit tudunk meg, hogy kénytelen volt külföldre utazni, ott dolgozik, s arra vágyakozik és várakozik, hogy a felesége és kisfia csatlakozzanak hozzá. Az olvasó eligazodását az bonyolítja, hogy valójában összesen ennyit tudunk meg a férfiról. A nevét sem ismerjük, sem azt, hogy pontosan miért kellett elhagynia a hazáját, ahogy azt sem, hogy hol is tartózkodik jelenleg.  

A leveleket olvasva nagyon gyorsan rájön az olvasó, hogy a férfi nem kap választ az üzeneteire, feleségének távoli képét a teljes csend övezi. Ugyanakkor mély, mintegy fanatikus rajongással szól az áhított nőhöz, akitől jó eséllyel örökre elszakadt: istennőhöz hasonlítja, többszörösen hangsúlyozva, hogy egy istenség döntései nem kérdőjelezhetők meg. De valóban így van ez?

Természetesen nem, hiszen a magány emésztő ereje jóval nagyobb, mint a távoli, hallgatásba burkolózott személy iránti rajongás. A számonkérés és a vádló hangnem már az első levelekben felbukkan, és ez fogja végigkísérni teljességében a dráma szövegét: a férfi mindenik levélben többször is megkérdezi, hogy a felesége ellátogatott-e az ő szegény, öreg szüleihez, akiknek szükségük van a gondoskodására. Eleinte ártatlan kérdésnek tűnik ez, az olvasó együtt is tud érezni a férfival, ugyanakkor hamar kiderül, hogy egy igencsak toxikus és elnyomó attitűd bújik meg az egyszerűnek tűnő kérdések mögött. A már-már mániákusnak ható, kaotikus és következetlen módon megismételt számonkérések az olvasó empátiáját olyan módon oltják ki, hogy megérthessük: a feleség feltételezett hallgatása nem megalapozatlan. A mézédes rajongással átitatott szövegekben néhol ki-kivillan az uralkodó, kontrolláló személyiség méregfoga: miért nem gondoskodik a feleség a férj szüleiről? Miért nem imádkozik velük? Miért tartja magát többnek náluk, mikor semmivel sem jobb? Miért az ápolói hivatást választotta?

Ahogy halad előre a levelek írásában, úgy uralkodik el a férfin egyre jobban a pánik, hogy magára maradt, nincsen már családja, és egyedül van egy idegen, hideg országban. Ismerjük az ilyenkor bekövetkező, megszokott gondolati spirálokat: a magára maradt emberen nem csupán eluralkodik a pánik, de elkezd történeteket is gyártani arról, hogy mi zajlik a háta mögött, mi az, amiről ő nem tud. Így jut arra a semmire sem alapozható következtetésre, hogy a gyermeküknek valójában nem is ő az apja.

Ez az elsőre tévképzetnek tűnő gondolat ugyanakkor további elmélkedést igényel az olvasó részéről is. Valójában a férjhez hasonlatosan mi sem tudhatunk semmit az igazságról, amely a dráma legerősebb és legizgalmasabb pontját is képezi: a befogadó együtt gyötrődik a leveleket író férfival, vele keresi a válaszokat, sikertelenül. Marie Ndiaye drámáját olvasva minden okfejtési kísérletünk kudarcba fullad. Gondolhatnánk, hogy a feleség valóban elhagyta a férfit, talán a gyermeke valódi apjával van, de nem tudhatjuk biztosan, hogy tényleg nem válaszolt a levelekre. Elképzelhető, hogy csupán nem érkeztek meg a nő levelei, ahogyan az is lehetséges, hogy ő sem kapta meg a férje által írott üzeneteket. 

Annak ellenére, hogy sok lehetséges interpretációt felvázolhatunk, mégis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a nő örökre el akar szakadni a kontrolláló férjétől. Bár a női hang teljes mértékben hiányzik a dráma szövegéből, mégis tisztán kiérezzük a folyonosan ismétlődő, számonkérő kérdések fullasztó erejét, amelyek kegyetlenül megfojtják a valamikori szerelmet és törődést, ha egyáltalán táplált ilyen érzéseket a nő a férje iránt. Nyitott és megválaszolhatatlan marad a kérdés: egy kihűlt házassággal állunk szemben, vagy pedig valamilyen egészen más, súlyos és izgalmas titok áll a háttérben?

Marie NDiaye Délivrance című drámája felkavaró szöveg, amely nem csupán rengeteg kérdőjelet hagy az emberben, de saját életünk mintázatait is felismerhetjük benne, hiszen a kezdeti reménykedés, az ezt követő teljes kétségbeesés, végül pedig a lemondó beletörődés hármasával mindannyian számtalanszor találkoztunk már. Ugyanakkor a szöveg időszerűségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül: az érzelmi elzárkózás, a magunkba fordulás, a családok szétesése és az elmagányosodás olyan súlyos jelentőségű témák, amelyeket az irodalom nem hagyhat, és Marie NDiaye szövegeinek esetében nem is hagy figyelmen kívül.

Jegyzetek:

^[1] A Dotkumlufi (angolul Dot-com Bubble) az internet 90-es évek végén végbemenő óriási piaci növekedését jelenti. A Dotkomlufi a túlértékelt cégek, az infláció, az újabb technológiák és más különböző okok miatt kipukkant. Sok céget eladtak, összevontak, rengeteg csődöt mondott. Ennek eredményeként számtalan IT-szektorban dolgozó ember elvesztette az azelőtt nagyon jól fizető állását, de új munkahelyet sem tudtak könnyen találni, mivel ez az iparág válságban volt.

^[2] A „for the time being” kifejezés helyettesíthető azzal, hogy „for now”, ami szintén visszautal Nao nevére.