[Látó, 2005. október] 

1. Herculanum

Halandó, ki ide belépsz
Hajnalban, harmat estén,
Oldd meg a sarud, s hajadat bontsd ki, te nő:
A Nap Háza ez, s körül
Piros oszlopos Kert,
Tele rigóval.
A kutakból víz pereg:
Folyékony hegyi kristály,
S amerre szellő tekereg
– Illatos szárnyú Ámor –,
Csók billeg a szomjas babérlevélen.

Vándor, kit erre hozna
Szárnyas cipő vagy túlcsordult teher:
Ez itt a Nap Háza – semmi hősi póz,
Csak nevetgélő bokrok a Kertben,
Hol jobbik éned fog kézen és vezet.

2. Termini

Aranybogár, Szent János szeme
Kószál Termini buja illatában.
Szellő rózsáll az alkonysávban,
S odébb, Capri cézári szigetén
Sorra gyúlnak ki
Marina Grande fényei –

Átalhatatlanok már
A Tirrén-tenger éjei:
Görög, etruszk, szamnisz és római
Öleli, öli egymást bennem is, bár
(Mondhatnád) hozzájuk, mi közöm –

Ki messziről jön, annak hajója
Partot mindenkor félve közelít,
De megnyugszik, mihelyt a Laresek
Fülébe súgják: minden változatlan,
A mozdulat is ugyanaz, amellyel

Ellöknek maguktól vagy átölelnek éppen
Az arcban is alig változók.

3. Sorrento

Álmomban sirályok szállnak
Az öböl felett,
Ahol az utak szerteválnak,
S ki-ki magára mehet

Capri, Ischia, Nápoly felé –
Emlékek hófehér teraszán
Gyík villan, zöldhátú kétkedés…
Köd üli lenn a tengert:

Hajnali kába ébredés.

Álmomban hófehér hajók úsznak,
És szinte mindig, felén az útnak
Lassítanak: kendőjét az ég meglengeti,
S a hajnal rózsaujját

Elnyíló ajkamra teszi.

Sorrentói félsziget, 2005. június 1–4.