[2019. június]
2232
Akkor mindenfelé nagy volt a siránkozás.
Palotában és toronyban zengett a kiáltozás.
Ezt meghallotta Dietrich egyik vitéze.
Sietett, hogy urának a fontos hírt idézze.
2233
Így szól a fejedelemhez: „Idehallgass, Dietrich uram!
Amióta csak élek, nem hallottam ugyan-
ilyen hangos keservet, amilyet most hallottam.
Félek, Attila király is ott fekszik halottan.
2334
Hogy volna a nép máskülönben ennyire gyásztól áthatott?
A király vagy Kriemhilda úrnő: egyikük bizonyára halott!
A bátor jövevények megölték őket haragból.
Keserves siratással sok derék hős lovag szól.”
2235
Felelte Verona hőse: „Kedves lovagok,
ne ítéljetek elsietve. Akármilyen dolog,
amit tettek a jövevények, az fordul ellenük.
Maradjon annyi előnyük, hogy jó a viszonyom velük!”
2236
Mondta Wolfhart, a bátor: „Én odamegyek,
és tudakozódom, hogyan állnak az ügyek,
és mit tettek a jövevények, hogy neked, uram, elmagyarázzam,
miért van a palotánál a nép ekkora gyászban.”
2237
Dietrich nagyúr felelte: „Ha sok dühös vitéz nyomul,
és faggatózni kezdesz tapintatlanul,
az ilyesmi őket ingerli fölöslegesen.
Ezért, Wolfhart, nem te mégy tudakozni. Semmi esetre sem!”
2238
Helfrichet kérte inkább, hogy odasiessen,
és tudja meg, vagy úgy, hogy Attila szolgáira lessen,
vagy kérdezze a vendégeket ki: mi történt, mi a csoda?
Mi lehet a még sose hallott nagy sírás-rívás oka?
2239
A követ tudakozódik: „Mi történt mégis itt?”
Feleli az egyik siralmas: „A harc romlásba vitt
mindent. Ami a hunoknak öröme volt, porban hever.
A burgundoktól megölve, itt fekszik Rüdiger.
2240
Vitézei közül egy sincs, aki életben maradt.”
Helfrich füléig ennél rosszabb hír még sosem haladt.
Senkinek se vitt még ennyire vonakodva hírt.
Dietrichhez visszatérő követként sírva sírt.
2241
„Miről értesültél?” – Dietrich kérdezi. –
„Helfrich, mi az a bánat, amely szemedet könnyezi?”
Feleli a levente: „Okom van igen nagy siralomra.
Rüdigert a burgund vitézek ráölték a hulla-halomra.”
2242
Mondja Verona hőse: „Ez nem Isten sorsvetése!
Bosszúnak aránytalanul nagy. Ez az ördög incselkedése.
A derék Rüdiger, jaj, mit vétett ellenük?
Úgy tudom, hogy baráti viszonyban állt velük!”
2243
Azt mondja erre Wolfhart: „Ha ez valóban kiderül,
akkor mindannyiuknak az életébe kerül.
Ha bosszút ezért nem állnánk, vallanánk szégyent, nagyot.
A derék Rüdiger tett nekünk sok szolgálatot.”
2244
Az Amelungok kapitánya, ha több is kiderülne,
azt szeretné. Figyel hát, az egyik ablakba ülve.
Megkéri Hildebrandot, nézzen a burgundokra.
Hátha megtudja tőlük, mi az események bokra.
2245
Harcban próbált vitéz úr, Hildebrand magiszter
ki akarja mutatni, hogy ő minden burgundot tisztel,
ezért nem vesz kezébe se pajzsot, se kardot.
Emiatt unokaöccse korholó beszédet tartott.
2246
Így szól Wolfhart, az ádáz: „Ha fegyvertelenül
mégy oda, fejed a szégyen özönébe merül.
Azok ott gyalázatodra, meglátod, kinevetnek.
De ha fegyveresen mégy, egy kissé megijednek.”
2247
Megfogadta a bölcs vén a buta ifjonc tanácsát.
Mire észbe kapna, látja valamennyi társát,
Dietrich daliáit, állig felfegyverezve.
Sajnálta ezt a vén hős. Nem így volt eltervezve.
2248
Kérdezi, hova mennek. „Bizony, megyünk veled.
Így Hagen, Tronje szülötte pimaszságot feled,
és nem űz gúnyt belőled, amire hajlamos.”
Az öreg lovag belátja: kíséret ajánlatos.
2249
Látja Volker, a bátor: jönnek fegyveresen
a veronai vitézek, feléjük egyenesen.
Kezükben a kivont kard. Pajzsuk, emelve, fent.
Burgundföldi urának Volker új hírt jelent.
2250
Adja hírül a költő: „Jönnek haragteli,
ellenséges akarattal Dietrich vitézei.
Szerintem támadni fognak. Mind a sisakját, kardját viseli.
Nekünk, idegeneknek jövetelük vészteli.”
2251
Éppen ebben a percben érkezik Hildrebránd.
Leereszti a pajzsát támasz gyanánt.
Kérdései Gunther daliái előtt hever:
„Ó jaj, derék leventék: mit vétett nektek Rüdiger?
2252
Dietrich volt, aki küldött hozzátok, az én uram.
Rüdigert, a jeles hőst megöltétek-e csakugyan,
karddal, a híradások ahogy nekünk jelezték?
Sohasem leszünk képesek arra, hogy megbocsássuk a vesztét!”
2253
Tronjei Hagen így szól: „Nem kaptok hazug híreket,
bármennyire szeretném, hogy füllentsem a követ.
Nekem volna a legjobb, ha Rüdiger élne még,
aki miatt férfiak és nők könnye hull épp elég.”
2254
Amikor megbizonyosodtak, hogy Rüdiger halott,
siratták a lovagok. Erre parancsot hűségük adott.
Dietrich lovagjainak arcán a könny lecsorog
a szakállon és az állon. Szívük kínban forog.
2255
Siegestab ekkor így szól, Verona hercege:
„Véget ér mindahányunk boldog élete,
amelyet Rüdiger biztosított gyötrelmeink után.
Az idegenek öröme elhull Rüdiger hullatán.”
2256
Amelungi Wolfwin lovagból így beszél a bánat:
„És ha még ma látnám holtan édesapámat,
az sem volna akkora gyász, mint amelynek most lelkem a foglya.
Ó jaj, a nemes őrgróf nejét vigasztalni ki fogja?”
2257
Amelungi Wolfhart lovagból a harag így beszél:
„A portyákon ezentúl ki lesz a vezér?
Nemes őrgróf, milyen jó vezér voltál felettünk!
Jaj, Rüdiger, de nagy kár, hogy hirtelen elvesztettünk!”
2258
Wolfbrand és Helfrich, továbbá Helmnold
siratják barátaikkal, hogy Rüdiger megholt.
Kérdezni Hildebrandot nem tudják, sírván-ríván.
Ő így szól: „Burgund leventék, tegyétek, amit gazdám kíván:
2259
adjátok ki a teremből Rüdiger holttestét nekünk,
akinek veszte miatt már csak a bánat van velünk!
Hadd adjuk meg a végső tisztességet neki!
Nagy jóságát irántunk egyikünk sem feledheti.
2260
Jövevények vagyunk magunk is, mint Rüdiger vitéz.
Ne húzzátok az időt már! Hadd vigye baráti kéz
nyughelyhez azt, akit erre ki-ki méltónak ítélt.
Jaj, hogy nem tehettünk jobb szolgálatot neki, amíg élt!”
2261
Azt mondja Gunther király úr: „Nincs jobb szolgálat annál,
mint amikor barát a barátnak holtában szolgálva használ.
Szerintem az csak a hűség, ha valaki cselekszik ilyet.
Ő erre érdemes volt. Veletek jót gyakorta tett.”
2262
„Hagyjuk már a könyörgést!” – szól Wolfhart, a levente. –
„Legfőbb vigaszunknak miattatok volt halába mente.
Ha már ő nincs nekünk meg, hogy vezérünkként kövessük,
adjátok ki a testét, hogy méltón eltemessük!”
2263
Feleli erre Volker: „Nahát, azt lesheted!
Hurcold ki a teremből, ha tudod, a tetemet!
Ott fekszik kibelezve és vérbe fagyva.
Rüdigerért való szolgálatodnak ez a tett lesz a nagyja!”
2264
Feleli Wolfhart, a bátor: „Költő úr, pofa be!
Ne dühíts! Rovásodon már úgyis sok gaztett jele.
Ha urunk előtt tehetném, most elbánnék veled,
de nem hagyja – sajnos! –, hogy harcoljak ellened.”
2265
Feleli erre Volker: „Nagyon is gyáva vagy,
ha csak azt mered cselekedni, amit a gazda hagy.
Hát én ezt nem nevezném hősi viselkedésnek.”
A bajtárs Hagen fülében ez oka volt nagy tetszésnek.
2266
Feleli erre Wolfhart: „Ahogy kívánod, dalnok úr!
Hangszereden beleid által pótoltatik a húr,
hogy majd arról dalolhatsz otthon, ha visszatérsz.
Türelmembe, pimasz fajankó, ne hidd, hogy beleférsz!”
2267
Feleli erre a költő: „Mielőtt kutya módra,
húrjaimat kicserélnéd, majd én a sisakodra
saját véredet kenem rá ezzel a két kezemmel,
akár visszatérek, akár nem a Rajnához győzelemmel.”
2268
Meg akarja rohanni, de Hildebrand, a nagybátyja
egy erős mozdulattal magához rántja.
„Attól tartok, dühödben ostobán nekiesel.
És akkor gazdánk előtt örökre kegyvesztett leszel.”
2269
„Ereszd el az oroszlánt, magiszter, ha már ilyen dühös!
De ha kezembe kerül majd” – így Volker, az erős –,
„még ha az egész világot is le tudta győzni,
úgy leütöm, hogy arról dicsekvést nem fog kifőzni.”
2270
A veronai vitézek feldühödnek ettől.
Worfhart emeli a pajzsot, az, készen a harcra, megdől.
Rohan előre, akár egy vad oroszlán.
Bajtársai a nyomában, nagy robajjal porozván.
2271
Nagy ugrásokkal a csarnok faláig kilőtt,
de Hilbebrand utolérte még a lépcső előtt.
Átengedni nem akarja a harcban az elsőbbséget.
Megtalálják majd, amit keresnek, a halálos ellenséget.
2272
Hagent megrohanja magiszter Hildebránd.
Kardokat, csendülőket mindkettejük keze kiránt.
Jól észrevehető, hogy bennük harag buzog.
Összecsapó kardjaikról vörös szikrazápor zuhog.
2273
Egymástól elszakadnak a harc hevében.
A veronai vitézek felülkerekednek éppen.
Hildebrand nem tehet mást: Hagent elengedi.
Erős Wolfhart magát most merész Volkerre ráveti.
2274
Wolfhart akkorát sújt a költő sisakjára,
hogy behatol a penge. Reped a sisak kapcsa szára.
No de a dalnok, a bátor ezt jócskán viszonozza.
Úgy odacsap, hogy a szikraesőnek se vége, se hossza.
2275
A páncélból sziporkát bőven előcsiholnak.
Eltelve gyűlölettel egymás felé csaholnak.
Különválasztja őket Wolfwin, a veronai.
Csak egy hős teheti ezt meg, nem ám holmi sehonnai.
2276
Guntherben, a lovagban harcvágy bőven akad.
Így fogadja a híres Amelungiakat.
Giselher, a hős úr nagy dúrral-dérrel
sok sisakot bemázol csorogva vöröslő vérrel.
2277
Dankwart, Hagen öccse félelmetes harcos.
Hunok elleni harcban eddig sem volt kudarcos,
de nem számít mindaz ehhez képest egy kutyafület.
Aldrian fián kitört most a harci őrület.
2278
Ritschart és Gerbart, Helfrich és Wichart
bátran harcolt, ha kellett, és állták a vihart.
Ezt a bőrükön érzik Gunther emberei.
Wolfbrand magát a harcba nagyúrként beleveti.
2279
Az öreg Hildebrand is úgy küzd, akár egy tébolyult.
Wolfhart erős kezétől sok jó lovag lehullt.
Kardcsapások nyomán ők vértócsába zuhannak.
Rüdigerért az Amelungok méltó bosszút fogannak.
2280
Harcolt Siegestab nagyúr is, ahogyan tőle telt.
Hej, hogy ő a harcban hány sisakot darabokra szelt!
Az ellenséggel elbánt Dietrich unokaöccse.
Nincs, aki nála a harcban a vért bővebben öntse.
2281
Volker, a nagyerejű hős megszimatolja,
hogy Siegestab, a bátor a lovagok vérét csapolja
a páncélon keresztül. Szörnyen feldühödik.
Siegestabot megrohanja, aki hiába küszködik,
2282
ellenszegülni nem bír. A költő kioltja életét,
vagyis a maga módján műveli költészetét,
úgyhogy a kardja által Siegestab halva fekszik.
Hildebrand bosszulni indul, tudva, hogy Volker nem menekszik.
2283
„De kár a kedves nagyúrért” – szól Hildebrand magiszter –,
aki Volker keze által elesvén, halált megismer!
No de te sem maradhatsz életben, versfaragó!”
Van-e a bátor Hildebrandnál ádázabbul haragvó?
2284
Volkerre úgy odasújt, hogy a kapocs és a pánt
röpköd jobbra-balra a terem fala iránt
a sisakról meg a pajzsról a bátor versfaragónak.
Az erős Volker az élők sorából áll be holtnak.
2285
A harcba odanyomulnak Dietrich vitézei.
Villogva magasba merednek a kardok élei.
A páncélokból kifordul gyűrűlemez, jó nagy adag.
A sisakok alól kicsordul forró, vörös patak.
2286
Hagen, Tronje szülötte látja, hogy Volker halott.
Rá az egész úton ennél nagyobb gyász nem sújthatott,
akárhány rokonát és vitézét veszítette el.
Ó jaj, hogy feldühödve milyen bosszút remekel!
2287
„Nem sokáig örülhet az öreg Hildebrand!
Bajtársam általa megölve fekszik a porban alant!
Legeslegjobb segítőm, aki valaha volt!”
Pajzsát a magasba emelte. Rohamozott, kaszabolt.
2288
Helfrich, a bátor: Dankwartot megölte.
Gunther és Giselher bánattól eltöltve,
amikor látniuk kell, hogy kardok a halálba tolták.
Ám kezei saját halálát előre megtorolták.
2289
Wolfhart a termet jobbra-balra hágja.
Gunther vitézeit mind sorra-rendre levágja.
A termen már harmadízben, hogy keresztülnyomul.
Keze nyomán a vitézek színe-virága hull.
2290
Giselher nagyúr így kiált Wolfhart felé:
„Jaj annak, aki ezt az ádáz ellenséget lelé!
Nemes lovag, Giselher, öld meg ellenfeledet!
Legyen már vége ennek! Ez így tovább nem mehet!”
2291
Wolfhart a harcban Giselherhez odafordul.
Kardjuk nyomán a sebekből sok vér kicsordul.
Wolfhart annyira feldühödve csörtet Giselher felé,
hogy a vértócsákból a lépte nyomában fejéig fröccsen a lé.
2292
Wolfhartot úgy fogadta a szép Ute fia,
hogy szörnyű csapások sorának kellett zuhognia.
Erős bár a levente, életben mégsem marad.
Ilyen ifjú királyból ilyen bátor ritkán akad.
2293
Wolfhart dalia testén úgy átütötte a páncélt,
hogy a szörnyű sebekből a vér szanaszét spriccelt.
Halálra sebezte Dietrich derék vitézét.
Még egy ilyen merész hőst nem látsz, hiába nézz szét.
2294
Amikor Wolfhart, a bátor érzi, hogy holtra sebezve,
elhullajtja a pajzsát. Nekigyürekezve
emeli kardját, a metszőt, amelynek nagy a súlya.
Páncélon, sisakon átüt. Giselhert a hős lesújtja.
2295
Így hát mind a kettő életet halálra cserél.
Dietrich vitézei sorából immár egy sem él.
Az öreg Hildebrand lett Wolfhart elestének tanúja.
Azt hiszem, semmitől még nem támadt ekkora bánata-búja.
2296
Gunther vitéze is mind bánattal lett elegy.
Dietrich vitézei szintúgy. Hildebrand odamegy,
ahol Wolfhart kinyúlva fekszik a vérben amott.
Hildebrand a karjaiba zárja a bátor és derék lovagot.
2297
Ki akarta vinni a teremből. Ez kétségtelen.
De Wolfhart túl nehéz volt. Otthagyni kénytelen.
Felpillant vérbe fagyva a ravatalra-szánt.
Látja, nagybátyja szeretné vinni a kijárat iránt.
2298
Így szól a halálra sebzett: „Drága nagybácsikám,
ebben a szorongattatásban kár volna ügyelni rám.
Inkább Hagent kerüld ki: ilyen tanácsot adok.
Szívében rohamoznak gyilkos indulatok.
2299
És ha atyafiságom siratni akar,
a legjobb híreket mondd rólam nekik hamar.
Ne sírjanak miattam! Nevem magasba szállt:
egy nagy király kezétől haltam dicső halált.
2300
Továbbá megtoroltam e helyütt halálomat.
Sok lovagot miattam a felesége sirat.
Ha tőled bárki kérdi, mondhatod neki büszkén:
én egymagam megöltem vagy száz lovagot, leküzdvén.”
2301
Gondolt mindeközben Hagen is a költőre,
akinek életét a bátor Hildebrand elvette egykettőre.
Így szól az öreg vitézhez: „Bánatomért megfizetsz.
Vasad sok jó leventét emitt az életből kimetsz.”
2302
Rásújtott Hildebrandra, hogy a sok szikra porzott,
és csak úgy zengett a Balmung, amelyet Siegfriedtől elorzott,
miután a lovagot annak idején meggyilkolta.
Védekezik az öreg hős. Látszik bátor mivolta.
2303
Dietrich nagyúr vitéze kezében a penge széles.
Azzal sújt Tronje fiára. A kardja hiába éles,
nem tudja megsebezni Gunther főemberét.
Viszont Hagen széthasítja Hildebrand karpáncél-hengerét.
2304
Hildebrand, az öreg érzi, hogy megsebesül.
Fél, hogy Hagentől további sebekre is még sor kerül.
Dietrich vitéze a pajzsát a hátára veti.
Súlyosan megsebesülve, a halált még éppen elkerüli.
2305
A burgundok seregéből már mindenki megholt.
Gunther és Hagen az a kettő, aki még életben volt.
Az öreg Hildebrand megy, alvadt vértől borítva,
elmondani a szomorú hírt, Dietrichtől bátorítva.
2306
Látja, hogy fejedelme fölöttébb szomorú.
De szavaitól még nagyobb lett Dietrichben a ború.
Látja, hogy Hildebrandon a páncél csupa vér.
Ahogy aggodalma sugallja, híreket tőle kér.
2307
„Mondd, Hildebrand magiszter, milyen sebből ereszt
ilyen sok vért a szíved? Ki tette veled ezt?
Úgy látom, verekedtél a burgundokkal a teremben.
Hát nem tiltottam ezt meg? Maradtál volna türelemben!”
2308
Ő feleli az urának: „Hagen volt az a bajnok,
aki a sebeket ütötte. A helyszín tényleg a csarnok.
Már éppen ott akartam hagyni a lovagot.
Egy hajszálon alig múlt, hogy az ördög életben hagyott.”
2309
Szól Verona kapitánya: „Azt kaptad, amit érdemelsz.
Burgundoknak adott baráti üzenetemre miért nem figyelsz?
Miért szegted meg a békét, amelyet velük kötöttem?
Nem teszem meg, de vedd úgy, hogy a fejedet leütöttem!”
2310
„Dietrich úr, fejedelmem, kérlek, ne haragudj már!
Rajtam és barátainkon esett amúgy is csúf kár!
Mi csak Rüdiger holttestét akartuk kihozni a teremből.
Gunther szolgái nem adták. Harc lett végül is ebből.”
2311
„Jaj nekem! Eszerint hát Rüdiger tényleg halott?
Ez bennem maga mögött hagy minden más bánatot!
A nemes Gotelinda a nagynénémnek a lánya.
Szegény árvákat Pöchelarnban milyen bánat veti-hányja!
2312
Nekem az ő halála a gyász felsőfoka!”
Sírva fakadt a nagy hős. Erre megvolt az oka.
„Jaj, hűséges barátom! Jaj, elvesztettelek!
Ilyen súlyos csapást én soha ki nem heverek!
2313
Mondd meg, Hildebrand magiszter, nekem az igazat:
ki volt az a levente, aki miatt lett áldozat?”
Mire Hildebrand szól: „Gernot volt, az erős.
Viszont Rüdiger kezétől szintén elhullt ez a hős.”
2314
Dietrich szól Hildebrandhoz: „Hallják tőled az emberek,
hogy fegyverkezzenek fel, mert én odamegyek.
És adjátok rám a páncélt, amely a testem őre!
A burgund daliákat magam vonom kérdőre.”
2315
Kérdi Hildebrand magiszter: „Ki küzdjön oldaladon?
Aki harcosod él még, személyemben jelen vagyon.
Itt állok egymagamban. A többi mind lett oda.”
Megijedt ezt hallva Dietrich. Erre megvolt az oka.
2316
Ilyen nagy veszteséget még sohasem szenvedett.
Azt mondja: „Nos, ha minden vitézem odaveszett,
úgy elhagyott Isten engem, Dietrichet, nyomorultat.
Király voltam, rangos, hatalmas és gazdag, ha nézem a múltat.
2317
De hogyan eshetett meg” – így Dietrich fejedelem –,
„hogy elhullott az összes harcra kész emberem
vesztésre állók kezétől, akik a harcban kimerültek?
Ha én nem vagyok balszerencsés, végzetes bajba ők sem
kerülnek.
2318
Balszerencsém nem enged a harctól maradni távol.
Mondd hát: van-e, aki él még a burgundok hadából?”
Szól Hildebrand magiszter: „Isten a tanúm, senki se,
csak Gunther király, a hatalmas és Hagen, a hűbérese.”
2319
„Ó jaj, drága Wolfhart! Hát elvesztettelek!
Bánom, hogy megszülettem, és múltak nyarak, telek!
Jaj, Wolfwin, Wolfbrand, Siegestab! Sajnálom a fiúkat!
Amelung-földre vissza nélkülük most már ki juttat?
2320
Helfrichet, a bátrat, őt is megölték nekem!
Gerbartot, Wichartot eléggé sohasem keserülhetem!
Életem örömöt már sohasem fog fialni!
Jaj, hogy a siralomba nem lehet belehalni!”
JEGYZETEK A Szerző a 2277. strófában harci őrületről beszél: azt állítja, hogy Hagen öccse, Dankwart őrülettől megszállva harcolt („nu vaht vil tobeliche”). Aztán a józan Hildebrandot is hatalmába keríti a téboly. A huszadik századból ismerünk eseteket, amikor egy-egy háború a maga könyörtelen logikája szerint akkor is folytatódik, amikor már a harcoló felek nagy része látja, hogy az öldöklésnek semmi értelme sincs. Ebben az epizódban is ilyesmi történik, és a Szerző a harci őrület elhatalmasodásának pontos, kíméletlen elemzését adja.
Az öreg Hildebrand a Dietrichtől kapott parancshoz híven, egyedül és fegyvertelenül akarja a burgundok által megszállva tartott csarnokot felkeresni, hogy megbizonyosodjék Rüdiger haláláról. Ha valóban így tesz, nincs öldöklés, továbbá nincs érvényes lezárása a műnek. Igen ám, de mire észbe kapna („e daz ers innen wurde”), tapasztalnia kell, hogy ő maga is állig fel van fegyverezve, ahogyan Dietrich összes vitéze is, akik – az ő eredeti szándékával ellentétben – elkísérik a csarnokhoz. Ez a burgundokban eleve gyanakvást és ingerültséget kelt, de még most sem volna elkerülhetetlen a vérontás. Hildebrand kívánsága méltányos és teljesíthető: ő csupán Rüdiger holttestét szeretné elvinni, hogy tisztességgel eltemesse. A másik oldalon Gunther hajlandó is volna kiadni a holttestet; de mire megtehetné, az események – a lobbanékony Wolfhart és az öntelt Volker kölcsönös provokációi – elsodorják a megegyezésre hajlamos mérsékelteket.
Utána már csak az alvadt vérrel dekorált Hildebrand gyászhírének és Dietrich sirató litániájának, vagyis a végkifejlet közvetlen előkészítésének marad hely.
2234
a király vagy Kriemhilda (…) bizonyára halott: a Szerző biztos kézzel adagolja a rémhíreket. Tudja, hogy ezek is szükségesek a harci téboly szításához.
2237
Wolfhart, nem te mégy: már egy korábbi kaland során is kiderül (1990. strófa), hogy Dietrich nem bízik Wolfhartban.
2244
Amelungok kapitánya: Dietrich.
2245
magiszter, „meister”: törvényekben járatos embert, általában olyan írástudót jelentett, aki nem volt pap.
2250
A csekély számú bokorrímes strófák egyike. A „gan /man / stan / gan” szavak csengenek össze.
2251
leereszti a pajzsát: gesztus, annak jelzése, hogy (egyelőre) nem készül támadni.
2255
Siegestab: Dietrich unokaöccse. Ezért is nevezi hercegnek a Szerző.
idegenek: nem a burgundokról, hanem az Attila szolgálatában álló, Rüdiger pártfogását élvező veronaiakról van szó.
2258
amit a gazdám kíván: Dietrich – legalábbis a szövegben – nem adott rá utasítást, hogy Hildebrand elkérje a burgundoktól Rüdiger holttestét.
2259
a teremből: a burgundok, miután megmutatták Attilának és Kriemhildnek Rüdiger holttestét (2229. strófa), nyilván visszavitték a terembe, noha a Szerző ezt külön nem mondja el.
2262
hagyjuk már a könyörgést: Gunther mindeddig hajlott rá, hogy kiadja Rüdiger holttestét. Wolfhart mintha szántszándékkal tenné lehetetlenné a békés egyezkedést.
2268
meg akarja rohanni: mármint Wolfhart Volkert. Most viszont Volker provokálja az összecsapást.
2290
öld meg ellenfeledet: a „nu wendet gegen in” Giselher önmegszólításaként értelmezhető. De Boor az „in” névmást „min”-re javítja, ennek értelmében Giselher Wolfharthoz fordul, őt hívja ki a harcra. Az eredeti szövegnek ezen a helyén, a 2290. strófa 3. sorában nincsenek személynevek.
2292
a levente: Wolfhart.
2295
immár egy sem él: Hildebrand él még, de ő nem tartozik a közönséges vitézek sorába.
2297
ravatalra-szánt, „der rewende”, szó szerint: a megsiratnivaló, a „riuwen” igéből.
2307
ilyen sok vért a szíved: a „verchbluot” a szívből, illetve a halálos sebből kifolyó vért jelenti.
2316
király voltam: a szerencsés uralkodó jelzői – rangos („here”), hatalmas („gewaltec”) és gazdag („rich”) éles ellentétben állnak Dietrich önminősítésével, miszerint ő most már „arm”, vagyis nyomorult.
2317
balszerencsés: a korabeli felfogás szerint az uralkodó – gondviseléstől meghatározott – balszerencséje
MÁRTON LÁSZLÓ fordítása
