„Elvadult tájon gázolok”

Megfakult lángot mázolok.
Őzsuta-pörkölt búgja búmat.
Sebtapasz, kenőcs mindenem.
Meghasad a tudat.

*

„Útra kelünk. Megyünk az Őszbe”

Új a fejünk. Betűk a bőrre,
Bíborral írva fejtetőnkre.
Még kacarászunk, kész a hatás.

Furcsa holmik agyadba másznak,
Agyvonattal turnékra járnak,
Múltadba forró tűk követnek.




„Bolond hangszer: sír, nyerit és búg”

Kolomp a csend, kimerít és nyúz.
Unott, absztinens vízmoraj,
Feltraverzezett pókfonal.
Vad zene szegélyzi, hiába,
Nem hagy képeket krónikákra,
Nem hagy zsebedben csókokat.




„Minden Egész eltörött”

Szinte zenész, de bögöly.
Szinte száll, ha képeden koppan.
Szinte szereted falatokban.
Szinte regény, de tömör.

*

„Sem utódja, sem boldog őse...”

Lebukó nap, lecsorgó lőre.
Legóvonat nyerít előre:
Letarolt szent liget!
Letarolt szent liget!

Ragyogni hirtelen kell, sejtként;
Nézd a gyógyítók szívszerelmét,
Ki mécsbe rejt reményt,
Ki mécsbe rejt reményt.

*

„Vak ügetését hallani”

Faültetvényért habzani
Nem kéne, haszna bizonytalan.
Blokktetők, szép, kopár partok
Sátorhelyein rímakol van.

*

„Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse”

Felém hajolt. Alattam forrt a főzet.
Öröm lettem az éhes tekenőknek,
Kövült a toll,



*

„Góg és Magóg fia vagyok én”

Nónéjm hajód biza partot ért.
Vigyázz, a förgeteg gyanús alak!
Bébitevéken őgyeleg,
S hallgat, de sízni a bányákhoz szalad.