[Látó, 2010. november]

már egyetlen levél sincs a fákon
ablakomon kinézve mintha rácson
át fürkészném az eget

a Hold kivilágított varjúfészek
a legfelső ágon ül s mint a részeg
úgy imbolyog a szélben

verset írok természetről őszről
a szőlőskerti görbe hátú csőszről
ki mindig megkergetett

az esőről mely áztatja a házat
s az eresz alján dézsában mos lábat
míg el nem merül benne

a ködről mi besurran a házba
átöleli a kályhát mintha fázna
s a csempéken kiizzad

a sövényről melyen dér csillog reggel
s aprócska cinkék pletykálnak jókedvvel
a nyárról ami elmúlt

mire benyit a hajnal a kertbe
belealszom a késő őszi versbe
s szerelemről álmodom