[SzínházLátó - 2019. augusztus-szeptember]

---

(RÉSZLET)

ŐR (a palota tetején)
     Ti istenek, kínomnak véget vessetek;
     egy hosszu éve őrködöm, s úgy fekszem itt
     az Átridák tetőjén hasmánt, mint az eb,
     így nézem én az éj csillagseregletét,
     a földi embernek telet s nyarat hozó
     uralkodó nagy égi fényességeket,
     a sorvadozva gyöngülőt s a fölkelőt.
     Most is lesem, hogy gyúl-e már a fáklya-jel,
     a tűz-sugár, a hírhozó, hogy Trója már
     ledőlt, bevettük: így akarja, rendeli
     a férfitervü nő reménykedő szive.
     Harmatmegeste éji-vándor ágyamat
     nyomván, ez álmok-elkerülte fekhelyet
     – mert hisz nem álom állong itt, de félelem,
     a szemhéjam hogy le ne szorítsa szunnyadás –,
     mikor dúdolni vagy fütyülni kezdenék,
     a szendert visszaéneklő varázsszerül,
     e ház balsorsán sírok nyögve akkor is,
     mert nem vezérli már a régi bölcsesség.
     Ó, bár ez éj kínomnak véget vetne már,