Míg mi közben fáradtan fekszünk,

Dionüszosz issza a borát.

Az égen, mint egy csillag, áll a nap.

Nagy volt a virradat,

És az új pohár kitöltve vár.

Útra kelni magas ég alatt,

Felüljárók árnyékán suhanni át,

Várakozni egy városra

És meglelni azt a bárt.

Híjával lenni isteneknek,

Álmodni csak a tengert,

Mégse úgy élni napjainkat,

Mint akit a forgatag elnyelt.

Mert jelenvalóbb arany fűszála és csendje

Annak a fényes pillanatnak,

Amit hosszan ismételgetnek a holtak –

Tengernek, búzának, oszlopsornak.

Azok kapuk voltak,

És még nyitva vannak –,

Míg mi közben fáradtan fekszünk,

Dionüszosz issza a borát

Az égen, mint egy csillag, áll a nap.