nem véletlen hogy nem emlékszünk mindenre

hogy helyét átveszi a képzelet 

hogy születés előtt és után 

mekkora nagy dolgokat viszünk végbe

hogy a köztes időt úgy cipeljük magunkkal

mai napig nem értjük azt valójában kik vagyunk

hogy kivé lettünk kivé lehettünk volna ha –

nem vitatkoznánk újfent a test a lélek kihordója vagy fordítva 

hogy utóvégül lenyeljük a pirulát

kiisszuk Szókratész méregpoharát újra és újra

hogy leszámoljuk az utolsó báránykát

ölünk és tagadunk kerítésen innen és túl

hogy nem magunk tanítottuk a bogarakat húsunkból lakmározni

vajon miért fáj 

hogy roskadozó tárgyaink itt maradnak másoknak fészekaljnak

következtetéseket engedtessék meg ne akarjak levonni 

hogy immár az anyaggá válás roppant szelleme előtt

én az elbukott állat – ki angyalok nyelvén tudott csak imádkozni

Uram – utóvégül mindent egybevetve 

te elő igaz társamhoz hogyan hívnál 

mely részem s valótlanságom támasztanád

igaz szerelem mely részébe