mintha az elmúlt nyarakról hallgatnál

mintha minden formára nyírt sövény mögött fémkerítés 

húzódna vagy szúrós rózsa 

mintha nem a szomszéd hátát látnád 

azt kérdezted évekkel ezelőtt egy tejfehér éggel árnyékolt kertben

a kertünkben

a magaságyás mellett hogy mi fog maradni

hogy mi marad úgy ültem ott mint egy feleslegessé vált 

névelő apám halászsapkájában amit már nem keres

aztán a das kleine cafe franziskaner platz wien 

akárhányban sztondultunk pár akármicsoda társaságában s

arról kezdtél el magyarázni hogy ezt így nem lehet csinálni 

és pont olyan voltál mint ő az évekkel ezelőtti hogy a vers

az ilyen meg olyan meg hogy olvassam el a nihilt

pár korsóval később már vaskos római tömbök 

között bóklásztunk sorrentinót játszva mintha az egészből 

több maradna pár bepiszkolt cipőnél

a lengyel lányokról hallgatunk a cseh lányokról hallgatunk

és arról is hogy szájon át lélegeztetés

helyett ököllel verted a mellkasomat

egy krakkói sztriptízbár előtt ahol frissen megismert 

szláv barátaink egy rendőrrel vitatkoztak

figyeltük a szerzeteseket hogy épp annyi hely van

ruhájuk és az ezeréves padló között mint amennyi szünetet

tartanak két pohár infusio közt

majd újra hintáztam és te miután rágyújtottál néha meglöktél

zsebeidben érmék csörögtek vagy kőművesek tüskéi

a nap szilárd sugarai éket vertek halántékodtól mellkasodig

a romokat egy megmagyarázhatatlan vonzás dönti le

mi meg maximum a látványban részesülhetünk 

nem az idő nem egy ottfelejtett mondat a magaságyásnál 

válaszoltad olyan hanglejtéssel mint amikor 

a francia pincér megkérdezte

hogy picon-ból egy vagy másfelest kérek

én meg mint aki a halászsapkát a szemébe húzva alszik 

úgy riadtam fel és lezser eleganciával annyit mondtam

non je suis flamand