[2019. október]

---

KIRÁLY KINGA JÚLIA: APA SZARAJEVÓBA MENT.



KÁLMÁN GÁBOR: JANEGA KORNÉL SZÉP ÉLETE.
KALLIGRAM KIADÓ, BUDAPEST, 2018.

„Az aparegény ugyanis nem műfaj, ellenben az apa az műfaj. Az európai kultúrában az apa egy főműfaj. Minden az apáról szól, ez egy apakultúra, és az apa nagyon erős tabu alatt áll, az apa érinthetetlen”1 – mondja Esterházy Péter egy, a Harmonia caelestisről szóló interjúban.
És valóban, bár a magyar- és világirodalomnak mindig is meghatározó témája volt az apapara (Shakespeare-től Joyce-ig), az utóbbi néhány évtizedben feltűnően fontossá vált az apa alakja a mai magyar irodalomban. A teljesség igénye nélkül, ott van rögtön a már említett Harmonia caelestis, majd a Javított kiadás, Vámos Miklós Apák könyve, Dragomán György A fehér király, Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka, Kukorelly Endre TündérVölgy, Spiró György Fogság, Grecsó Krisztián Isten hozott vagy György Péter Apám helyett című könyve.
Bár ezekben a szövegekben az apa figurája sokszor nagyon különböző jelentések hordozójaként bukkan fel, mégis szembeötlő három (javarészt poétikai) sajátosság, ami az apa alakjával függ össze. Egyrészt majdnem mindegyik kötetben az emlékezet és az érzékiség mint szövegalkotó- és generáló erő lépnek fel, és valamilyen módon az identitással kapcsolódnak össze. Másrészt ebben az identitásképletben az apa alakja nagyon élesen az ön- és világértelmezés, az idegen és a saját kérdéseivel fonódik össze.
Harmadrészt – ahogyan arra Németh Zoltán rámutat – az apák ezekben a szövegekben általában az elhallgattatottak, a nem létezők, a beszéd­től megfosztottak, leggyakrabban halott szereplői saját történeteiknek, azaz olyan figurák, akik a hiányukkal vannak jelen. „Gyászmunka és deszakralizáció, halálszöveg és emlékezőterep – ez a kortárs magyar aparegények jellegzetes területe, amelyen a megszólalás és a jelentésadás végbemehet.”2
Ebbe a sorba íródik két friss aparegény is: Király Kinga Júlia Apa Szarajevóba ment és Kálmán Gábor Janega Kornél szép élete című kötetei. Mindkét regény egyes szám első személyű elbeszélő-főhőse a harmincas éveiben jár, az elbeszélést az katalizálja, hogy többszörösen veszítik el apjukat – így történetük kerete az apa- és önkeresés.
„Talán az apánk hiánya miatt volt az egész” (44.) – mondja Janega Kornél, Kálmán Gábor új kötetének elbeszélője. A regény a nevelőapa halálával indul és a valódi apa halálával zárul, de közben sokszorosan jelentkezik az apahalál eseménye, és így – ebből fakad a szöveg dinamikája is – folyamatosan elodázódik (ezzel együtt pedig a szembenézés is kitolódik). Király Kinga Júlia regénye szintén a szarajevói téli olimpián eltűnő apával indul, miután pedig szimbolikusan és rituálisan halottnak nyilvánítják, ismét előkerül, hogy aztán a valódi kapcsolódás lehetetlensége miatt végül megint csak kiíródjék a történetből.
Míg Kálmánnál az apa alakja egy felnövesztett figura, egy totális, mindenre választ kínáló magyarázóelvvé,3 alibivé válik, Király Kinga Júlia épp annak a történetét beszéli el, ahogyan a főszereplő Jázmin túllép ezen az ön­felmentő stratégián, miközben a regényben egyre inkább legalább annyira szó lesz az anyai örökségről (vagy akár a nagymamáéról), történelmi, geopolitikai meghatározottságról, hozott (családi és mikrotársadalmi) mintákról – egyszóval, Király Kinga sokkal összetettebb mátrixban ábrázolja Jázminnak az önmaga megértésére tett kísérletét.
Még akkor is, ha vannak azért minták, amelyek mindkét regényben elő­kerülnek, például úgy Kornél, mint Jázmin esetében a nőkhöz/férfiakhoz fűződő viszony mögött az apával/a szülőkkel való kapcsolat áll (a Király-regényben az anya viszolygásai a saját testétől és a lánya szexualitása). Az intim együttlétek majdnem soha nem két ember interakciójáról szólnak, sokkal inkább annak lehetetlenségéről, és ez a kudarc többnyire a szabadság és az önazonosság hiányából fakad.
Aztán a kisebbségiség kérdése is ott húzódik mindkét történet mögött, Kornél egy szlovákiai kisfaluból származik, ez gyakran jelentkezik összehasonlítási alapként a regényben, de Kálmán nem ad neki igazi tétet és súlyt. A Király Kinga regényében viszont izgalmasan össze van kötve az apahiány és a kisebbségiség, ami egyébként is élő, valódi problémává válik, úgy is, mint vendégmunkás, úgy is, mint romániai magyar, úgy is, mint nő, vagy mint valaki, akinek kezdenie kéne valamit a nagymama által elhallgatott zsidó örökséggel. A kisebbségiség egy nyelvi problémával is összefügg, az is szépen össze van kapcsolva az apa hiányával és a róla való kényszeres beszéddel, a nyelvtelenséggel. Poétikailg remekül megoldja Király, például amikor Jázmin az apanázs szó jelentésén gondolkodik, miközben az apjától kapott aznapra kiporciózott pénzből azt számolgatja, hogy marad-e egy doboz rendes cigire.
Kálmán regényének címe előhívja Krúdy Gyula Rezeda Kázmér szép élete című kötetét. „Kimentem az életből, mintha valaki otthagyja a játéktermet vagy a piacot, ahol az életért játszanak, alkudnak” – mondatja Krúdy hő­sével, az életébe belefásult Rezeda Kázmérral. Az idézet a Krúdynál oly gyakori kérdést idézi fel, tudniillik hogy miként lehetne a tétlen álmodozás helyett cselekvő életet élni. Ez a cselekvésképtelenség tulajdonképpen a Kálmán főhősének problémája is, ami leginkább ebben a megállapításában foglalható össze: „semmi közöm, ugyanúgy, mint az egész történethez” (12.). Aztán az apa központi motívumába, monomániásan előkerülő alakjába sűrűsödik a reflexív impotencia. Jászberényi Sándor az ajánlóban mítoszrombolásról, az apa szimbolikus haláláról beszél a regény kapcsán, de sokkal inkább megtörténik ez a Király Kinga-regényben, mint Kálmánnál. A cselekvésképtelenség viszont végül az apa alakjában köszön vissza, a kiállás és kezdeményezés hiányában, a szervilitásban, ahogyan a regény elején meg­jelenő és többször visszatérő Kołakowski-idézetben is áll.
Míg a Király regényében éppen a reflexivitás teszi lehetővé azt, hogy a szereplő kezdjen valamit az apa-traumával, a Janega Kornél szép életéből épp ez hiányzik. Alapvetően nem az a baj, hogy Kálmán megír egy szereplőt, aki nem képes (ön)reflexióra, és ez a tragédiája, ezért nem tud szembenézni saját magával, hanem az, hogy egyébként minden lehetősége adott lenne arra, hogy reflektáljon a helyzetére. Például, mert író, aki megírja ennek az apahalálnak az eseményét, és a környezetében történő rengeteg más eseményre viszont nagyon is reflektál. Ez a gesztus egyébként nagyon jó, mármint, hogy a szerző az előző regényét beleírja ebbe az újba, viszont a szerkezet, amely egy sor töredezettséget (identitás, idő stb.) hivatott leképezni, nem működik igazán, a sok ismétlés is inkább zavaró.
Király Kinga regényének szerkezetét a körözés adja, a cselekmény is egy kört ír le, folyton köröz az elbeszélő is az ujjaival, a balkáni út München felé is ilyen körszerű – jól átgondolt ez a struktúra, ráadásul az emlékezettel is összefügg. A kollektív és személyes traumák egymásra íródásával, például amikor Jázmin a volt szeretőjét fedezi fel a német tévé képernyőjén a norvég terrortámadás áldozatai közt, miközben a hoteltulajdonos épp zaklatja.
Mindkét regényben fontos a testi emlékezet, a szövegeknek nagyon erős érzéki karaktere van, ez a Kálmán regényének is egy nagy erénye, a külön­böző érzetek követése, például a hőmérséklet-változásoké. Mindkét szerep­lő nagyon testiesen létezik ebben a regényvilágban, a szubjektív élmények erősen testi élmények. Az Apa Szarajevóba ment pedig egyenesen azt a kérdést feszegeti, hogy létezhet-e a testnek olyan típusú megélése, amely nem eleme a különböző hatalmi struktúráknak.
Király Kinga az apa-szálon át tovább tágítja a regényt az olyan témák felé, mint a kelet-európai migráció, gyökérnélküliség, idegenség, nyelvtelenség – mindezt egy női történetben: „Olyasfajta összezártság és egymásra utaltság volt ez, amilyen a regény első felében az asszonyi generációké Erdélyben. Mindent tudtunk egymásról, és semmit sem. Semmit azért, mert nem állt olyan gyakorlat a rendelkezésünkre, amivel segíthettünk volna egymáson. Egy­szerűen lehetetlen volt kilépni abból a helyzetből, amibe a cselédsors révén mindenki belezuhan.”4
Az Apa Szarajevóba ment az apa – diktatúra – hatalom allegóriasornak egy jól végigvitt szövege, de miközben lebontja a mitikussá növekedett apa figuráját, felmutat egy másik típusú, női közösséget, például Jázmin és Natalja, az ukrán fizikus egymáshoz fordulásában vagy a nagymama, anya és Jázmin közösségében.


JEGYZETEK

1 Esterházy Péter: „Én egy kiegyensúlyozott magyar úr vagyok”. Esterházy Péterrel beszélget Vickó Árpád, 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap, online: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/51/esterhazy.html (utolsó megtekintés dátuma: 2019.09.01.)
2 Németh Zoltán: Az „aparegény” műfaja a kortárs magyar irodalomban = N. Z., Itinerárium, Dunaszerdahely, Nap Kiadó – Dunaszerdahely közreműködésével, 2015, 77.
3 Balajthy Ágnes: Hangulatpróza (Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete), SziF 2018/5, 91.
4 Hiányzó apák. Király Kinga Júliát Sánta Miriám kérdezte, SZIFONline Irodalmi és kulturális portál, online: http://www.szifonline.hu/?cikk_ID=849 (utolsó megtekintés dátuma: 2019.09.01.)