kitárt karokkal nézzél szembe a mentőautók lámpájával 

ne hazudj szerelmet – szeress – élettel és nem halállal 

kerüld ki a szemétkukákat a szennyes szavakat vakard le 

arcodról a sarat a megvetés mocskát mutasd fel fénylő világodat 

bújjunk össze a rettenetben tanácskozzunk hogy lebírjuk 

egymás elől ne meneküljünk beleőszülünk de bírjuk 

kibírjuk a magányt is ha kell az életmentő árvaságot 

gyújtunk testünkből piros gyertyát tenyeret melengető lángot 

a kisdedeket hazahozzuk az égről a földre a kisszékre 

a bivalyokat tejútra hajtjuk napraforgót tűzünk az égre 

leszünk a szavak sebészkése gyümölcsfaoltó kisbicskája 

szolgálatos ápolónője orvosa kiskatonája 

kiszáradt nagy fák némaságát megszólaltató siratóének 

énekkel köttetett szerelmek végvári vitézkedések

visszük kis lábosban a leveskét a kórházba a nagybetegnek 

építünk kicsi fecskefészket az el nem múló szerelemnek

véget vetünk a maszkabálnak a krepp-papírszárnyas angyalkákat 

beutaljuk az óvodába vetünk a kisördögöknek ágyat 

a megsebesült versenyautót puszta kézzel hazahúzzuk 

arcunkról a ráfestett mocskot bőrünkkel együtt lenyúzzuk 

és kiülünk a dombtetőre énekelni – lábunk a tóban 

készülő halálunk bepakoljuk a bőröndbe elutazóban 

de minden útról hazatérünk a kéttenyérnyi kishazába

hogy ne legyen se fenyő se jegenye se vén diófa többé árva