A mai erdélyi irodalom átmeneti kabátban jár. Megfelelő viselet. Esernyő nincs, meg aztán nem is volna célszerű. Cipekedni kell, mindenféle szatyrokat, zacskókat, dobozokat, tolakodni kell, olykor lökdösődni is. Esernyő helyett ott a csuklya. Csuklyás kabát. Nem lehet egészen világosan eldönteni, valódi átmeneti-e, vagy netán egy gyengébb téli. Átmeneti, béleletlen. Valószínűleg turkálóból való, jó a minősége, de régimódi. Pontosabban talány, milyen módi. Az tűnik valószínűnek, hogy több darabból állították össze, vagy kényszerűségből, vagy azért, hogy jobb benyomást keltsen. A csuklyát egészen bizonyosan máshonnan varrták hozzá, és kicserélték a gombokat is, meg leszedték róla az övtartó füleket. A mellére varrt „rátettzsebek” is elég furák. Lényegében bárhol viselhetnék, bármilyen korban, akár a reneszánszban, akár a barokkban, akár a szocialista lódenek között. De azért mégiscsak régimódi, mert elég kopottas. Olyan, mint az a ruhadarab, amelyikhez nagyon ragaszkodik gazdája, miközben már megérett a cserére. De az persze megint kérdés, hogy épp ki viseli: az, aki ragaszkodik hozzá, vagy az, aki most kapta valakitől, aki hátra sem nézve, elszórta. Enyhe áporodottság csap ki belőle. De nem odázható tovább: mindenképpen le kell tenni, vagy a nyár, vagy a tél miatt. Nyáron egy izoming is elég, télen viszont melegebbre lesz szükség. Szerencsésebb volna, ha a nyár jönne, mert akkor fel sem merül, van-e más is, valami melegebb, bélelt szövetkabát, netán irhabunda. Szerencsésebb volna a nyár, jóllehet olyankor viszont közszemlére tevődik, ami a kabát alatt van. Milyen mellkason dudorodik az izoming. Egy csuklyás, nyakig begombolt ballonkabát, még ha nem túl meleg is, még ha didereg is benne a viselője, mégiscsak eltakar minden hiányosságot. Nem lehet tudni, nyár jön-e, tél-e, most még viselhető: átmeneti évszak, átmeneti kabát. Könnyű benne a mozgás, lehet sietni, legalábbis úgy tenni, mintha fontos dolgunk volna. Megyünk valahová, vagy jövünk valahonnan. Vagy mindkettő, ez a leghatékonyabb. Jövünk valahonnan, és máris rohanunk valahová. Elfoglaltak vagyunk, nincs időnk töprengeni, mi volt és mi lesz. Miben vagyunk. Hanyagul fel a csuklyát, mint valami buckalakó, robogva át a téren, nem nézve se jobbra, se balra, nehogy megállítson valaki. Hogylétünk felől érdeklődjön, netán megkérdezze, mitől foltos kabátunk hátulja, mibe ültünk bele.