Miután megtudja, hogy verseket 

írok, nem kér több meztelen képet, 

inkább saját műveit küldi el. 

Nem követel reggeli fotót, 

amin még az ágyban fekszem, 

és amihez gyorsan le kell venni

a pizsamát, mert aki vonzó, ruha

nélkül alszik, ezt mindenki tudja.

Az átlagos férfi egy nyári napon 

a folyóparton ülve számol be 

átlagosságáról, amire büszke. 

Fúvós hangszereken játszik – 

ez aligha átlagos, mondanám, de 

ragaszkodik státusához. Vissza-

visszatér a versekhez, rímekről, 

hangsúlyokról akar beszélni; 

a szájához emelem a sörösüveget. 

Az átlagos férfi öt vagy hat verse 

hever a megosztott képek között, 

sorkezdő nagybetűivel, és ez 

végül is tetszik, mondanám, 

ha erről akarnék társalogni. 

Utolsó beszélgetésünket 

visszaterelem az alvóruházatra. 

Mert levetkőzni mégis könnyebb, 

gondolom, de már minden hiába.