Valahol egy templomfalon 

arctalan ikon kúszik a szentek közé;

hörög s acsarkodik,

pedig tömjénszag van;

jöjjön, hogyha jönnie kell,

legyen ő a falu rossza. 

Halála után azt mondják:

halálakor ültek el a varjak,

s emléke, mint kelő tészta,

a hólepelt úgy feszíti.

 

*

 

A kanyar után ott áll,

nyikorog az éjben

a halállevelű fa:

ága bogos,

törzse nyirkos;

ments meg minket az avartól, 

eljövendő titkos gyermek,

seperd fel a macskakövet,

szórd be finom porhóval:

a rothadás itt ne járjon,

ne üljön be utcáinkba,

ments meg minket a halállevelű fától,

legyél te a falu rossza.

 

Hogyha kérdik: lesz-e halál,

ha a fáról nem hull levél,

ezt mondd majd a kétkedőknek:

az ember sorsa ezentúl

puskáit az égre fogni,

zápor lesz itt, ólmos eső,

sírig tartó, hatalmas,

fű elszárad, fák kidőlnek,

bokrok nőnek mindenütt,

pengeéles csipkebozót

aggatja fel vándoraink.

 

Sok dolgod lesz itt a földön,

eljövendő titkos gyermek:

bár boldogan jössz e világra,

bármerre jársz, kihűlt nyomod

sírást fakaszt, mert újraosztod a pusztulást,

átadod a gyeplőt nekünk,

többé nem kell égi ostor,

golyó repül, repesz süvít,

sivatagok kelnek útra

a pusztulás nyomán,

s a halál az ember sajátja lesz,

mi osztjuk ki egymás között,

nem várunk több égi jelre,

bűzös lesz a halál, s átkos.

 

Mondd: érted-e, miért szülnek meg,

eljövendő titkos gyermek,

érted-e a földi reményt,

az emberbe vetett hitünk,

meglátod-e anyád arcán a büszkeséget,

amiért te leszel az, aki minket,

ménkövektől rettegőket

megmentesz a túlvilágtól,

s földre tiprod remegésünk,

mert te leszel a falu rossza,

te nyitod fel szemünk héját,

hogy megmutassad, nincs fent senki,

rég alszanak a csillagok,

s az űrködök még nem ébredtek fel 

az érdes kakasszóra.

 

De nem élsz te sem örökké,

valaki majd észreveszi,

hogy az égen hold is ragyog,

közel húzva, mikor úgy áll,

minden édes és sós vizünk;

sötét bozótos felett

mindegyre csak halad, halad,

térdepelve esdekelünk,

álljon meg, hogy kössük újra

telhetetlen egyezségünk 

mennyekkel és poklokkal.

Ekkor te majd elpusztulsz,

eljövendő titkos gyermek,

emléked a hó takarja,

s varjatlanul zúg az erdő

ágakkal és bogokkal.