[Látó – 2009. május]


(Haiku-ciklus)


Fekete tenger.
A szelíd úr vállára
tűlevél pereg.


A sziklát nézem
a derengés fakuló
kék fátyolán át.


Gyenge ujjáról
a gyűrű őszi levél
tenyerébe hullt.


Havas hajjal állt
a kútnál. Tücsök dalolt
a levélágyon.


A hegyről égett
fák hamvát szórja a szél
fehér vállunkra.


Kövek s fák közt élt.
Vad füst száll fel az égő
levélkupacból.


A nyárson őz sül.
Sötét barlangba szállna
a tölgyfa-levél.


Lúd repült át a
hideg mezőn. Szétszakadt
a levélsátram.


Fekete torony
mered rám. Mézbe mártom
tealevelem.


Hamuval teli
a csészém. Kerek, jégkék
levél borítja.


Esőcsepp csorog
a platánfa levelén.
Zöld kristálypikkely.


Almafavirág
pora hullt poharamba.
Parázslott a bor.


Legördült könnycsepp.
Némán nyílt ki a levél
rügyfakadáskor.


Kígyó fonta át.
Ködfelhő gomolygott az
érett búza közt.


Fényfoltok a tó
tükrén. Sárga tulipán-
szirmot szór a szél.


Fűzfámat villám
vágta át. A küszöbre
idegen lépett.


Leereszkedett
a teve. Az Olajfák
hegyén halk léptek.


Koldus kopogott
ajtómon. Látta árnyam
a falon. Elment.


Fájdalmas sírás.
A mandulavirágon
forró vízcseppek.


Lerombolt templom.*
Az oltáron magányos
kisgyerek alszik.


Cementet dobtak
a tűzre. Ezüsthangú
madár vijjogott.


Acél, beton, szeg.
Vicsorgó kutya kap a
forró tömjénbe.


A gép s a romok
közt hisztériás kezek
gesztikulálnak.


A kehelybe bor
csorog. Hideg márványra
hull a liliom.  


Két selyemruhás
lény lépdel fölfelé. Itt
az ezüstlépcsőn.


Szállnak a darvak.
Mozdulatlan fenyőfák.
Párnákra hullunk.


Tékozlók éje.
Láva ömlik az utcán,
sóhajt visz a szél.


Az égen fehér
nap süt. Gyűrűmön át víz
csorog a mélybe.


Egy fehér hattyú
énekelt. Széttárt lepke-
szárnyak a kövön.


Bíborban égő
rózsaszirom a földön.
Ledőlt harangok.


Fáklyalobogás.
Eltört az éjkék kristály
a cella mélyén.


Forró, rozsdás
vas a gödörben. Vagy parázs?
Nem, én vagyok az.


Pénteken álmom
nem ér véget. Őrzöm a
galaxis tüzét.


 


* A bukaresti Szent Paraszkéva-templom (Sf. Vineri-Hereasca) 1645-ben épült, itt őrizték Szent Paraszkéva (Szent Péntek) nagyvértanúnő ereklyéjét. Elena Ceauşescu személyesen adott parancsot a lerombolására, és 1987. június 19-én – egy pénteki napon – eltörölték a templomot a föld színéről. A hívek egy része a helyszínen siratta a templom pusztulását, többen Ceauşescu-ellenes jelszavakat skandáltak, sokakat őrizetbe vettek.