Lőrincz Csongor – Smid Róbert (szerk.): A körzet poétikái. Tanulmányok Bodor Ádám életművéről. Prae Kiadó, Budapest, 2024.
„Itt a nyelv – egyszerre anyagszerű és immateriális – dinamikája áll előtérben.” Ez a Lőrincz Csongor Verba volant et manent című, kötetbeli tanulmányából származó állítás Bodor Ádám teljes prózanyelvére érvényes: egyszerre jelenlevő, megfogható, fizikai valóságában érzékelhető, és ugyanakkor immateriális, elgondolhatatlan, érthetetlen. E kettős feszültség a Bodor-nyelvben ellentétes olvasási módok együttes alkalmazását igényli, amelyek mégis harmonikusan épülnek egymásra a narratíván belül. A narratív nyelv megfogható és megragadhatatlan összjátékában irányítja az olvasást, értelmezést és az irodalmi hatást. Bodor sajátos prózavilága – körzettörténetei láthatatlan összefüggésekkel, mozaikos és hálózatszerű narrációval, valamint elhallgatásokon keresztül kialakuló jelentésviszonyokkal – tette őt századunk egyik élő irodalmi klasszikusává. Prózája egyszerre hat ismerősen és idegenül az olvasóra, ugyanakkor lehetőséget teremt különböző értelmezési és olvasási stratégiák egyidejű létezésére.
A körzet poétikái. Tanulmányok Bodor Ádám életművéről című tanulmánykötet az egyidejű Bodor-olvasatok összegzésére tesz kísérletet: az egymás mellett létező, többes megközelítésmódú, egymást kiegészítő értelmezési szempontokat helyezi egy kontextusba, mintegy szisztematikusan értelmezve a Bodor-szövegkorpuszt. A Lőrincz Csongor és Smid Róbert által szerkesztett tanulmánykötet 2024-ben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában, és egy 2023-as Bodor-konferencia előadásainak írásos változatait tartalmazza. A kötet szerzői között nem csupán magyarországi kutatókkal találkozhatunk, hanem erdélyiekkel is. A tanulmányok különböző értelmezési eljárásokat, közös kérdésirányokat taglalnak más-más szempontok alapján: a kötet egybefűzi a Bodor-életmű irodalomtörténeti, nyelvelméleti, narratológiai, kortárs történeti, ökokritikai, geopoétikai, regionalitáselméleti és antropológiai dimenziók menti értelmezési lehetőségeit. Úgy gondolom, hogy a kiadvány egyik erősségének tekinthető, hogy mintegy folytatja, kiegészíti és továbbgondolja a 2005-ben megjelent Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról [1] című kötetet, nem csupán az újfajta megközelítési és értelmezési módszereknek köszönhetően – mint például a pragmatikai megközelítésmód, a biopoétika vagy a szövegek intermediális értelmezése filmadaptációkon keresztül –, hanem azért is, mert a Tapasztalatcsere megjelenésekor a Verhovina madarai (2011), valamint a Sehol (2019) nem képezték még a szerzői életmű részét. Ez azért is fontos szempont, mivel a legaktuálisabb tanulmányok többszörösen kiemelik azt, hogy a Verhovina madarai mintegy újraértelmezi és új fénytörésben láttatja a Sinistra körzetet, valamint magának a körzetnek a regénypoétikáját is.
A tanulmánykötet címe ebben a megvilágításban válik igazán érthetővé: a körzet(ek) poétikája a teljes Bodor-regényvilág állandó elemét képezi, és visszatérő motivikus hálózatot hoz létre. A többsíkú értelmezések ellenére is, a kötet központi témája és magja – amelyből újabb és újabb megközelítési módok bontakoznak ki – maga a Bodor-féle nyelvvilág és regénynyelv. A kötet öt különböző tematikus egysége mindegyikének az alapját a bodori nyelv képviseli. Valamennyi tanulmány – függetlenül attól, mi a központi hipotézise vagy milyen tematikát vizsgál – a prózanyelvből indul ki. Ennek fénytörésében válnak érthetővé a szövegek poétikai megoldásai, környezetisége és zoopoétikai rétege, a pragmatikai és nyelvszemléleti szoros olvasatok, a novellák kontextusai, valamint az idegenség, a nyomolvasás és a genealógia kérdéskörei. Ennek következtében a tanulmánykötetet sokkal inkább „a körzet és Bodor nyelvpoétikájának” lehetne nevezni, mivel a jelenlegi cím inkább a földrajzi-térbeli aspektust hangsúlyozza, míg a tanulmányok szorosan a nyelvi és textuális nyelvhasználat, fogalmazásmódok, elbeszélői megoldások felől építik fel értekezésüket. A nyelv ezáltal Bodor legalapvetőbb és legerősebb poétikai/írói/narratív módszerének tekinthető: sokszínűsége, idegen hatása, atmoszféraképző ereje révén képes megteremteni a hatalmi diskurzus rejtett szerkezetét, humán és nonhumán viszonyát, a szereplők viszonyrendszerét és a körzet természetrajzát.
A kötet öt nagy szerkezeti egységre osztható, amelyeket a szerkesztők tematikus-módszertani és korpuszválogatás alapján állítottak össze. Az ezekben megjelenő tanulmányok nagy része a bodori prózanyelv vizsgálatára vállalkozik. A fejezetcímek rövid címszavakkal utalnak a bennük szereplő tanulmányok központi tematikáira. Az első fejezet a Poétika és humanitás címszó alatt értelmezi Bodor Ádám prózáját, kiemelt tekintettel a Sinistra körzet és Verhovina madarai című regényeire. Kulcsár Szabó Ernő nyitótanulmánya a Sinistra poétikai eredetiségére nyújt választ a recepciónak, a nyelv- és írásmódnak, narratív megoldásoknak, epikai elbeszélésmodelleknek, a regény szerkezetének és a fiktív világ hangszereltségének a vizsgálatával. A regény többsíkú megközelítése révén vonja le a szerző azt a következtetést, hogy a Sinistra körzet olyan művészi többletteljesítményt nyújt, amely meghaladja a hagyományos esztétikai ideológiákat, és az idegen, hideg és sokszor megfejthetetlen prózavilági hangszereltsége válik valósággá, igazzá. Eisemann György ezzel szemben az apokaliptikus műfaj felől közelíti meg a Verhovina madarai című regényt. A szerző szerint már az alcím megteremti azt a beszédmódot, amely szépen beleilleszti az alkotást ezen műfajhagyományba. Szerinte Bodor műfaji eljárásai közé tartozik a természet és a civilizáció morbid, groteszk és irracionális társítása; a narratívák imitatív, mítoszi-mágikus kötődése és azok variatív jellege; a szereplők és cselekmények tükröződése és azok ellenpontozása (a szerző itt kiváltképpen az emberek állati attribútumokkal való felruházására utal); valamint a profetikus, szakrális beszédmód, amely megteremti a mindent elárasztó fenyegetést, elidegenedést és apokaliptikus öntudatot. Végső Roland tanulmányában szintén a végtelen ítélet gondolata felől közelíti meg a Verhovina madarait, valamint a Sehol novelláskötet utolsó darabját, a Rebi című elbeszélést. A szerző Bodor egyik visszatérő motívumát abban a kettősségben látja, hogy a fiktív világ megteremtése egyúttal annak elpusztításával, eltűnésével jár együtt – Urobórosz-szerkezethez hasonlóan. Ez az egyidejű világteremtés és -pusztítás egy olyan lehetséges történelemfelfogás vázlatát eredményezi a Bodor-szövegekben, amely számára minden nap egy végnap. Az önmagát felszámoló világ révén a szövegekből kibontakozó, teológiai értelemben vett „utolsó ítélet” fogalma „végtelen ítéletté” alakul át, ami teljesen új idő- és térkontinuumba helyezi a regényt.
A második fejezet tanulmányai az Érzékelés, környezetiség, zoopoétika címszavak mentén értelmezik a Sinistra körzetet. Szirák Péter izgalmas értekezése a különböző műfajhagyományoktól kiindulva – próbatételes kalandregény, kémhistória – az emberi, állati, növényi és tárgyi közötti határok elmosódására mutat rá olyan motivikus szétterjedések, jelcserék, frazémák kontaminációja és alakzatok felcserélődései által, amelyek arra engednek következtetni, hogy Bodornál még a hangtáj is a nyelvvé való „fordítás” egyik eszköze lesz. Ennek következtében ezek a kategóriák nem zárt rendszerekként működnek: nincs teljesen elkülönített emberi vagy állati, természeti határ, hanem ezek a regény világában nyílt rendszerekként léteznek; a határ lehetőséget teremt az átmeneteknek és az átjárásoknak. Lőrincz Csongor ezzel szemben a környezeti poétika felől közelíti meg a Sinistra körzetet. A szerző szerint a regény olyan bonyolult metaforikus átmeneteket eszközöl, amelyek összekapcsolják és egy időben implikálják a narratív nyelvet és az environmentális (környezeti) nyelvet. Ennek megteremtésére Bodor a narráció szintjén olyan akusztikus természetű érzékelési effektusokat, hanghatásokat hoz létre, amelyek önálló auditív ökológiai rendszerként működnek. Lőrincz Csongor szerint a (regény)nyelv ezáltal válik a természeti hangok fordításának médiumává, ennek köszönhetően maga a regény is olvashatóvá válik. Bánki Éva szintén a Sinistra körzet regénynyelvéből indul ki. Tanulmányának középpontjában a körzet úriemberei és azok rejtőzködő, körülményeskedő, de udvarias nyelvhasználata áll. A szerző szerint az alkotás a középkori lovagregény narratív sémáira emlékeztet, amely hozzájárul a bodori regénynyelv komplexitásához és kereséstörténetként való értelmezéséhez. Nemes Z. Márió értekezésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Sinistra körzet központi jellemzője a nyelv ellenőrizhetetlensége. A szerző a Bodor-regényben megjelenő tunghuz nátha motívumát a nyelv birtokolhatatlan természeteként értelmezi. Ezzel szemben Smid Róbert egy zoopoétikai megközelítésből világít rá a bodori regénynyelvre. A szerző azt vizsgálja tanulmányában, hogy az állatokkal szemközt miként formálódik meg a nyelv, illetve, hogy az állatok hogyan működnek a regénytrilógiában a tudás dimenzióiként, a nyelvi rendszerek határaiként.
Noha a nyelv eddig is szerves része volt a tanulmányok fókuszának, csupán a harmadik fejezet címe (Nyelv, beszéd, írás) utal arra, hogy ebben az egységben kifejezetten a Bodor-nyelvet vizsgáló írások kaptak helyet. Lőrincz Csongor a Bodor-regények nyelvi síkján belül a narratív poétika nyelvi fikcionalitását és nyelvi atmoszférikusságát vizsgálja a világszerűség, valamint a fabularitás mentén. Szerinte a bodori regénynyelv központi mátrixa maga a nyelv mint levegő trópusa, amely a szálló szavak toposzán keresztül a regények narratív, szemantikai, motivikus és a szereplők nyelvhasználati síkját is meghatározzák. A nyelv Lőrincz Csongor értelmezésében olyan, mint a levegő, amely atmoszférateremtő, és a környezet szenzorikus fordítója is egy időben. Kovács Péter Zoltán ezzel szemben egy pragmatikai megközelítésből tárja fel a Sinistra körzet szereplőinek normasértő nyelvhasználatát, olyan elméletek mentén, mint H. P. Grice implikatúra-fogalma, Ervin Goffman homlokzat-elmélete, George Lakoff és Penelope Brown – Stephen Levinson udvariasságelmélete. A szerző nagyon alapos magyarázatok és ábrák segítségével szemlélteti eredményeit, amelyek mind alá is támasztják hipotézisét: az udvariassági szabályok hiánya a Bodor-karakterek nyelvhasználatában ennek a sajátos világnak a csoportdinamikáját leplezi le. Szirák Péter már a Verhovina madarait helyezi górcső alá: a regényvilág ismétlődő motívumait, elemeit, trópusait vizsgálja. Ezek rendkívül egyedi, hálózatszerű működést mutatnak. Olyan központi fogalmak mentén tárja fel a Bodor-regényt, mint az idegen érkezése, az ottlévők távozása, írottság, mondottság, végzetszerűség, olvasás és megértés, csoda.
A kortárs kritikusok és kutatók is a Bodor-életmű kiemelkedő darabjaiként tartják számon a regényeit, ugyanakkor novellái is sokat elárulnak írói világáról és gondolkodásmódjáról, apró részletekben tárva fel az író témáit és stílusjegyeit. A tanulmánykötet másik erősségének tekinthető a negyedik fejezet, A novellák írásmódja és kontextusai, amelynek központi témája a Bodor-novellák kontextusainak vizsgálata. Bengi László Bodor Téli napok és Vendégmadár című két korai novellájában a narratív redukció szerepét vizsgálja – poétikai módszer, amely már jól ismert a szerző nagyregényeiből. A két novella egymás melletti értelmezése szépen világít rá Bodor korai írói tehetségére, prózapoétikai megoldásaira. Balázs Imre József tanulmányában a Bodor-próza egyik meghatározó sajátosságából indul ki: az elhallgatás és a kihagyásos szerkezetek jelentését a tömörség és szűkszavúság „politikája” felől közelíti meg, így kínálva különféle értelmezési kereteket. A szerző három lehetséges kontextust nevez meg, amelyek közül a harmadik – a kelet-közép-európai diktatúra – teszi leginkább láthatóvá Bodor írásmódjának jellegét és okát. Fodor Péter értekezése azért is izgalmas, mivel egy olyan Fábri-filmadaptációt mutat be, amely a Plusz-mínusz egy nap című novellát az Utasember főszereplőjének élettörténetévé alakítja át, felhasználva az előző alkotás párbeszédeit és térszerkezetét. A filmadaptáció mégsem éri el azt a sikert, amelyre készítői számítottak, leginkább annak köszönhetően, hogy a filmes formanyelv háttérbe szorítja azt az irodalmi nyelvezetet, amely korábban a mű sikerének egyik alapja volt. Török Ervin tanulmányában viszont már nem csupán egy tágabb spektrumon vizsgálja a Bodor-adaptációk és azok környezeti reprezentációit, hanem összehasonlítja a Megbocsátás című novella 1978-as és 2010-es változatait, majd ennek fényében elemzi a 2016-os A nyalintás nesze című animációs rövidfilmet, amely az előbbi novella adaptációjának tekinthető.
A kötet utolsó tematikus egységét képezi az Idegenség, nyomolvasás, genealógia című fejezet. Molnár Gábor Tamás az Én, a részvétlátogató című novellából kiindulva a bodori írásmód egyik meghatározó fogalmának tekinti a „jelentéses földrajzi tájat”, amelynek segítségével Bodor szövegeiben sokkal hozzáférhetőbbé válik az idegenség- és másságélmény, valamint a bizonytalanságérzet. Vincze András a már jól ismert Baba Rotunda-hágó helyszínéből kiindulva mutatja be azon rövidprózák nyomait (Milyen is egy hágó?; Plusz-mínusz egy nap; Fél tizenegy), amelyek fellelhetők a Sinistra körzetben. A szerző megállapítja, hogy maga a hágó központi topográfiai eleme az életműnek még azelőtt, hogy a Sinistra körzet megjelent volna. Már 1969-től visszatérő helyszíne a Bodor-prózának, viszont minden alkalommal újabb részletekkel bővül. Szemes Botond tanulmánya már kimondottan a Sinistra körzet regényvilágában megjelenő jelrendszereket, indexikus jeleket vizsgálja. Az indexek – a szerző szerint – abban térnek el a szimbólumoktól, típusoktól, hogy olyan jeleknek tekinthetők, amelyek közvetlen vagy akár ok-okozati kapcsolatot létesítenek jel és tárgy között. Már számos tanulmány kifejtette Bodor Ádám narratív prózatechnikájának atmoszférateremtő, érzékekre gyakorolt hatását, ezekhez kapcsolódva Szemes Botond kiemeli, hogy maguk az indexek – a Bodor-regény esetén a nyom, a természeti felfénylések – hatást gyakorolnak az érzékekre, és ezáltal lehet könnyedén felfigyelni rájuk. Pál-Lukács Zsófia tanulmánya egy sokkal ismerősebb bodori prózatechnikából indul ki: az idegen/idegenség fogalomkörén keresztül értelmezi Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényét. A kutató perspektívájából az idegenség nem csupán témakör, trópus vagy motívum, hanem egy időben olyan narratív funkció is, amely lehetővé teszi az elbeszélői redukciót. A tanulmánykötet záró értekezésében Bányai Éva az apafigura-változatokat vizsgálja a Bodor-prózában. Értelmezésében a Bodor-regényekben megjelenő apák alakja maga a diktatórikus rendszer megtestesülése. Könnyen levonható a következtetés: a zárt térként megalkotott körzetben a családfő szerepét maga a nagyhatalom tölti be. Ez az édeskés, mégis autoriter hang egyszerre kelti a veszély és a feszültség érzetét, s ezzel teremti meg a fikcionális univerzum alapvető atmoszféráját.
A körzet poétikái gazdag és sokszínű kötet, de a tanulmányok szakmai nyelvezete miatt a laikus olvasók számára nehezebben hozzáférhető. A különböző megközelítések gazdagítják ugyan a Bodor-értelmezést, de időnként széttartóvá teszik az összképet. Felmerülhet az a kérdés is, hogy milyen indokból érdemes újra és újra, eltérő nézőpontokból vizsgálni egy – már számos értelmezés tárgyát képező – írói életművet. A körzet poétikái a legjobb bizonyíték arra, hogy a folyamatos újraértelmezés nem csupán lehetséges, hanem elengedhetetlen. Bodor Ádám prózatechnikája, narratív megoldásai, hangulat- és effektusteremtő írásmódja, sajátos – gyakran tömör, kihagyásos szerkezetre épülő – beszédmódja még mindig rejt felkutatható, eddig nem is elemzett irodalmi, kulturális és antropológiai szempontokat. A Bodor-életmű nem lezárt, hanem eleven szöveguniverzum. A kötet legnagyobb erénye, hogy megtörve a hagyományos elméleti kereteket, irodalmi és földrajzi „határokat”, nemzetközi és hazai szakirodalmak felhasználásával, sőt, az eddigi Bodor-kutatások továbbgondolásával fedi fel a körzet poétikájának hangját és színeváltozásait. Mindezzel egyidejűleg mi is olvasókként kicsit ott ragadunk a körzet atmoszférájában és nyelvi világában – talán a kötet segítségével már nem idegenekként, hanem körzetérzékelőkként, -megértőkként és „bennfentesekként”.
Jegyzet
[1] Scheibner Tamás – Vaderna Gábor (szerk.): Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról. L’Harmattan, Budapest, 2005.