David Szalay: Flesh. Jonathan Cape, London, 2025.
Mikor jön el egy ember életében az a pont, amikor kategorikusan kijelentheti, hogy megérkezett, ott van, ahol lenni szeretne, és teljes mértékben tisztában van magával, azzal, hogy ki is ő valójában? Létezik ilyen egyáltalán? Mi az, ami gyökereiben képes megváltoztatni egy életutat, és ez milyen távlatból tekinthető valóban szignifikánsnak? A Flesh csaknem minden olyan kérdést feltesz, amely nem csupán az identitás, hanem a férfiasság valamely formáját célozza, a válaszokat azonban korántsem adja könnyen: kísértetiesen emberi, elsőre üresnek tűnő, hétköznapi párbeszédekbe fonódva vezeti végig az olvasót a főszereplő István életútján, kíméletlen és kendőzetlen őszinteséggel. Már maga a cím (amely magyarul testre fordítható) direktsége is azt sugallja, hogy Szalay nem kíván társadalmi konvenciók mögé bújni, sokkal inkább vonzzák az emberközeli, mindennapi, valós interakciók kozmetikázatlan változatai.
István tizenöt éves korában új városba költözik édesanyjával. Az új környezettel, szomszédokkal természetesen új iskola is jár. Kamaszként az iskolai baráti beszélgetések érthető módon a szexualitás témáit boncolgatják, amiről Istvánnak jóval nehezebb beszélnie, mint társainak. Már egészen a könyv elején érezhető István visszahúzódó, csendes, úgynevezett awkward természete, aminek okát már csak azért sem éri meg találgatni, mivel a történet előrehaladásával szépen lassan önmagát magyarázza, tisztázza le. Ugyanebben a korban éli át nem csupán első szexuális élményét, hanem párkapcsolatát is, ami a viharosnak nevezhető életútjának előszobájaként is tekinthető. Egy balesetet követően fiatalkorúak börtönébe kerül, ahonnan aztán a hadsereg felé veszi az irányt, és a Honvédség kötelékében harcol a Közel-Keleten is. István karaktere tökéletesen illik a katonai környezetbe, ám leszerel, és a következő jelentős helyszín az életében már London.
István élete két fő helyszínre korlátozódik: a könyv elején említett magyarországi kisvárosra, valamint ennek szöges ellentétére, Londonra. Ilyen tekintetben a történetalakítás keretes szerkezetű, hisz a könyv végén István visszaköltözik Magyarországra. A lakóhelybéli kontraszt viszont nem kimondottan a két helyszín közti különbségekre alapoz, hanem sokkal inkább István karakterének alakulására. Az elvándorlás több ízben is önmaga újrafelfedezésére kényszeríti – úgy a nyelv szintjén, mint a kapcsolatai, életvitele tekintetében. Többek között magának Szalaynak a magyar gyökerei is közrejátszanak a regény helyszínválasztásában, hiszen bár a könyv írása alatt Magyarországon élt, Londonban nőtt fel. Saját elmondása szerint magyar származása több ízben köszön vissza a mű során, és különös hangsúlyt fektet a nyelvi eredetiségre. Ilyen értelemben a Rákóczi túrós, a Somlói galuska vagy éppenséggel a lángos is magyarul tűnnek fel az angol szövegben. Elsőre akár meghökkentő, de mindenképp meglepő lehet a magyar kifejezések beépülése az angol szövegbe. A két nyelv ötvözésének egyszerű magyarázata lehet, hogy az említett kifejezések (szinte kizárólag ételek megnevezései) nem rendelkeznek tökéletes angol megfelelővel. Ugyanakkor viszont ennyivel letudni a jelenséget korántsem lenne kielégítő, hiszen Szalay szándéka is jóval a felszín alá megy, lehetővé téve a magyar identitás visszatükröződését nem csupán a cselekmény, hanem magának a nyelvnek a szintjén is.
Miután István Londonba kerül, mondhatni tipikus, a kelet-európai bevándorlókra akkoriban (a 2000-es évek első évtizedében) kimondottan jellemző munkát végez: kidobó egy éjszakai klubban. Egy befejezett műszakot követően egy rablás szemtanújává válik, ahol az áldozat, Mervyn segítségére siet, és a kórházba is elkíséri. Az úton épp egy magyar vezeti őket, ám az anyanyelvükön csupán pár szót váltanak, István aligha viszonyul máshogy honfitársához, mint akárki máshoz, akivel Londonban találkozik: szűkszavú és halk, mintha akarattal kerülné mindazt, ami kicsit is az otthonra emlékezteti. Mervynnel viszont kapcsolatban marad, aki munkát ajánl neki, István pedig rajta keresztül válik a befolyásos Nyman család sofőrjévé. Ezt követően pedig a londoni lét Magyarország szöges ellentétét képviseli: pénz, kényelem, biztonság, még távolabb sodorva Istvánt az otthontól.
Szalay, habár nem kimondottan egyedi, mondhatni szokatlan technikával építi fel regényét, hiszen tíz fejezet tíz különálló történetre és időszakra reflektál István életéből, ami lehetővé teszi ezek önálló olvasását is. Maga István karakterének fejlődése az, ami a fejezeteket összekapcsolja, és egységet teremt a szöveg egészében. Az olvasó számára viszont ami a legnehezebben megfogható, az különös módon pont István mint főszereplő, vagyis inkább az „Istvánok” – hiszen általa akarja Szalay kollektíven képviseltetni a modern férfit. A Flesh ugyanis a férfiasságot kendőzetlenül, a lehető legautentikusabban akarja megragadni, a szexualitás és ennek explicit ábrázolása teszi a regényt igazán valósághűvé, átélhetővé. Továbbá István szűkszavúsága is kissé szokatlannak tűnhet, hisz gondolatait ritkán fogalmazza meg, az esetek nagy többségében ugyanis csupán pár szóban válaszol. Szalay azáltal, hogy a műve gerinceként az első ránézésre üresnek tűnő, olykor már frusztrálóan egyszerű párbeszédet jelöli meg, bizonyos értelemben kockáztat, hiszen ez a nagyfokú párbeszédesség a szakadozottság érzését keltheti. Ezzel egyidejűleg viszont pontosan ebből fakad a kötet zsenialitása, ugyanis az olvasó kezébe adja a lehetőséget, hogy ő maga is egy Istvánként vegyen részt a történetben. Szalay csupán a kellékeket biztosítja, viszont a szöveggel való kapcsolatteremtésben a közönség is kellően nyitott és nem utolsósorban aktív kell legyen.
István gyakorlatilag minden olyan keret közé beillik, amelyeket a klasszikus értelemben vett maszkulinitás előír: érzelmileg nehezen megközelíthető, nem beszél többet a kelleténél, a szexuális vágy sokszor a józan gondolkodást nemhogy felcseréli, hanem megelőzi. Ezzel egyidejűleg István élete a kilátástalanságra, bizonytalanságra alapszik. Valós tervek és ambíciók nélkül sodródik az árral, ami végül ugyan bizonyos szinten kifizetődik, viszont ami hirtelen jön, az ugyanolyan hirtelenséggel el is múlik. Ez lenne az élet tragédiája? Vagy sokkal inkább megkönnyebbülés, a láncok lehullása és a sablonos férfiasság által erőltetett társadalmi normáktól való megszabadulás ez? István sorsa csupán egy a sok közül, Szalay pedig erre a sokra is legalább akkora hangsúlyt fektet, mint István esetére. Úgy ötvözi a toxikus maszkulinitásnak titulált vonásokat a férfiasság és férfivá válás élményével, hogy közben a folyamat alapvető aspektusaira és velejáróira világít rá. Nem titok, hogy Szalay előszeretettel dolgozza fel a férfiasság kérdéseit műveiben, nagyon is tudatosan. A Flesh esetében viszont olyan oldalról közelíti meg ezt, amelyen keresztül egy úgynevezett mentőövet is dob mindenkinek, aki valaha, akár kicsit is, elveszettnek érezte magát a férfiasság „szabályai” útvesztőjében, hiszen István is ezzel küszködik.
István történetének vége nem különb annál az útnál, mint amit a szereplő végigjárt. A múltat ugyanis nem lehet csak úgy hátrahagyni, ami igazán meghatározó, azt akarva-akaratlanul viszi az ember magával. Szalay írói különcsége nehezen adja magát – kísérletező és semmi megfelelési kényszert nem érez. Bizonyos szinten cserben is hagyja azt, aki nagy csavarra várva olvassa a Flesht. Amihez viszont Szalay végig hű marad, az nem más, mint az emberi tapasztalat, ami lehetővé teszi, hogy műve valósággal az olvasó bőre alá bújjon, és onnan ragadja meg igazán a létezés lényegét.
A Flesh magyar nyelvű változata Test címmel a budapesti ünnepi könyvhétre jelenik meg Barabás András fordításában a Libri Könyvkiadónál, az alkalomra maga a szerző is Magyarországra látogat.