Ha majd eljön az utolsó mai napod,

hasonlítani fog erre a napra.

Reggel felméred, mi vár rád,

és milyen gondot vehetsz még magadra.

Mi az, amit elhalasztottál,

mi az, ami már nem térhet vissza,

ha az emlékek halványuló útján

nyomaidat az idő felissza.

A várt lehetőségek továbbra is késnek.

Merre tűntek az elejtett felismerések?

Délutánra újra megjelennek az ismert arcok,

könnyed örömök, neheztelések,

a végleg elmaradó találkozások,

befejezetlen beszélgetések.

Majd a szürkületet nézed.

(Tűnő kellék a természet.)

Mennyi eltékozolt perc és óra,

mennyi „másként is lehetett volna”.

És estére már jobban látod,

mindazt, ami elvégzetlen marad,

ahogy a kint és a bent között

tovább nőnek az átlátszó falak.

Mint szerencsejátékos, 

aki elvesztett mindent,

sejted: nincs tovább, 

nincs mit magaddal vinned.

Szokatlan fényváltás: múltad ellobban.

Milyen közel, mi úgy tűnt, még távol van.