[ShakespeareLátó - 2014. április]

---

A 75. Shakespeare-szonett kezdősorára

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér –
szitál a lelkem, ha rád gondolok,
hiányod növekvő halma hófehér.
Az űr bélelte űr sajogva rám korog.
A főétkezésnél nem élek veled.
Morzsád nyomában tápláló a nap.
Mértékletességre int az életed:
falatokból von maga köré falat.
Míg két kenyér egymásról éhezik,
s az embereké a közös jóllakás,
az összevonást egynemű számokkal teszik,
s csak metszési ponton túl van áthatás, –
    soha nem lel békét, aki másra áhít.
    S az nem oltja éhét pont amire vágyik.