[2018. január]



Apám ki nem állhatta
a szomszédos utca
börtönviselt roma emberét,
aki egyidős lehetett vele,
s aki szintén átnézett apámon,
talán közös padban ültek egykor
az osztályban, én azonban
az apám gyereke voltam,
gyűlöltem a fazont,
látni se bírtam,
aztán úgy fél évvel apám
temetése után,
amikor reggel kinyitottam
az utcaajtót, úgy száz méterre
egy kerékpárost láttam közeledni,

kiköpött apám volt,
szürke kalap volt rajta,
azért, hogy eltakarja a kopasz fejét,
megesküdtem volna rá,
még akkor is, amikor végignézett rajtam,
csak utána láttam be, ez az a
roma ember, akivel haragban volt apám,
s aki nem jött el a temetésére.