[2015. október]

---

Ma anyával,
Nanóval és Kerivel
az Írószövetségben voltunk.
Nem nagy ügy ez a szövetség,
vagy micsoda,
de meglepetéssel jegyzem meg,
még annál is nagyobb termei
vannak, amilyen az új
lakásunkban a mi nappalink.
A falakon meg képek lógnak.
Nagyapa egy csillogó holmi
mögött tátogott, azt mondták,
mikrofonnak hívják, de vagy nem
volt bekapcsolva, vagy elromlott,
annyi bizonyos, mi egy szót
sem hallottunk az egészből, amiről
ott összebeszélt. Aztán
egy szemüveges bácsi,
igazi szír, és az ő
képei kepeszkednek most
a falakon, tátogott ott, ahol előtte
nem sokkal nagyapa. És még
történtek bizonyos dolgok, szóval,
lényegében történt egy s más.
Például, nagy jókedvemben,
hempergésemben, lebüfiztem
az Írószövetség igen jó
állapotban lévő perzsaszőnyegét.
Mit mondjak, elnézték nekem.
Meg ért egy iszonyatos csalódás is,
ha már itt tartok a visszaemlékezésben,
soroljuk elő ezt is. Meglepődtem.
Volt ott ugyanis egy
nálam még fiatalabb
gyerek. Erről eddig nem tudtam,
mármint, hogy vannak nálam
is fiatalabb gyerekek, és azok
is jelen tudnak lenni egy ilyen
Írószövetségben, hasonlóan hozzám.
Egy kicsit bántam akkor s ott,
hogy még kicsi vagyok,
nagy bánatomban és
csalódásommal én is leittam volna
magam Alexa Karcsi bácsival,
Szijjártó Feri bácsival, Füzi
Laci bácsival. Hogy csak így,
most hármajukat, áruljam be a
feleségeiknek. De mert még
kicsi vagyok, nekem nem illett nagyon
berúgnom. Így hát, csak néztem őket.
Várakozásom ellenére
egyikük sem büfizte le a
perzsaszőnyeget, pedig ők aztán
igazából ittak, s nagyokat kacagva,
mind gyakrabban ölelték
meg egymást nagyapával…