Szürke hétköznapok csendes emberévé

akarok válni, ez tán sikerül.

Kuszaságaimat átformálom renddé,

sovány pegazusom sintérhez kerül.

Nem vár rám többé a sok kritikus mihaszna,

hisz úgyis e kúszó, firkász girheseknek

szabvány ceruzája csak belém akadna.

Miért is kezdtem egykor rím-faragni?

Miért betegít, ha nem írhatok?

A vágyakat akartam hámba fogni,

mindent, mi bántó, megtorolni,

mindent, mi fájó, kizokogni.

Nem sikerült… azt mondják… nem titok.

Törvényem lett az ős egyszerűség,

a szent szabadság az én istenem.

A vágyam: leverni a titkok bilincsét.

A szépért élni lett az életem.

De szájas mások, kik új kerubokként

őrzik a szokottság dohos várromát,

csörtető lábamat tuskóhoz kötötték,

és számba tömték a törvény szavát.

Szétrúgom most e korhadt teher-tuskót,

a betömött szót számból kiköpöm, 

szaladok vissza… legyen úgy, ahogy volt,

tán úgy is lesz majd vajmi örömöm.

Írjon csak verset Erdélyi, ő tudja,

miként kell köpenyt ki- s befordítani,

s a többi, ki versét csupán azért írja,

hogy pénzt és hírnevet tudjon teremteni.

Csodálkozol tán, mért nem szárnyal versem?

Mért csörömpöl sután sor végén a rím?

A szép csengő rímeket én már eltemettem,

tárgyának a formát meg reá hintettem.

Kikel-e rím-múltak omladékain?

Kikel-e majd egykor? Mi kel ki belőle?

Befogom a számat, lehullok a földre…

Maradjatok bennem, jövő verseim.

Szürke hétköznapok csendes emberévé

akarok válni, ez tán sikerül.

Vannak s lesznek mások, kik verset csinálnak,

de nálunk eztán csak a tücsök hegedül.

(1954?, 1955?)

[Erdélyi József (1896–1978) a népi írók jobbszárnyához tartozó költő. 1922-es Ibolyalevél című bemutatkozó kötetének hatása kimutatható mások mellett József Attila, Illyés Gyula versein, ám az írásaiban a harmincas évektől rendre megjelenő antiszemitizmus árnyba vonta tehetségét és jelentőségét, idővel még a népi írók is elfordultak tőle. Hírhedt verse, a Solymosi Eszter vére megjelenésekor a botrányra reagálva megpróbálta „kilengését” jóvá tenni egy izraelita lapban közölt „filoszemita” verssel. A harmincas évek végén perbe fogták osztály elleni izgatás vádjával. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, a nyilasok elől először vidékre menekült, majd az oroszok közeledésének hírére nyugat felé vette útját. 1945-ben Ausztriában amerikai felügyelet alá került, de aztán hazatért. Átszökött Romániá­ba, aztán újra Magyarországon bujkált, ahol 1947-ben néhány verséért börtönbe zárták. A negyvenes évek végén elvileg „őszintén szembenézett politikai tévelygéseivel”, 1954-ben Visszatérés címen „az emberiséget megkövető éneket” fogalmazott. Ezzel lényegében betagozódott a szocialista rendszerbe, végül 1956-ban is csupán a fiókjának írt néhány szabadságot óhajtó verset. Haláláig még hét verseskötete jelent meg a Magvető Kiadónál. Hogy Erdélyi „útkereséséről” mennyit lehetett tudni az ötvenes években, bizonytalan, ám a fenti vers éles megjegyzése alapján feltételezhetjük, hogy valamennyi nyilvános volt mindebből. A vers kétes datálását figyelembe véve feltételezhetjük, hogy Bertók kezébe került vagy az 1954-es Visszatérés kötet vagy az 1955-ös Csipkebokor című válogatás.]