DERŰ

„…a múlt nem volt, hanem van – most történik.” 

(Interjú Jon Fosséval: A hit misztériuma)

Ülünk nagyanyámmal a szobában ami konyha

is egyúttal ott telnek a mindennapjai a családnak

ülünk és imádkozunk pontosabban ő imádkozik

én csak az ölében ülök mert még kicsi vagyok

pár éves még csak kint rittyeg dörög villámlik

erős idő van ahogy nagyanyám mondja félünk 

mind a ketten én sírok is időnként mert érzem

hogy nagyanyám is fél csak magunk vagyunk

itthon s most akkor ez az erős idő is jön nekünk

hogy féljünk mind a ketten a szüleim munkában

vannak csak később jönnek haza de vajon mikor

azt sem tudjuk hirtelen hogy hány óra van vagyis

nagyanyám nem tudja mert nagyon sötét lett

itt bent a szobában szinte koromsötét és ez így

még félelmetesebb mindkettőnknek és nem elég

hogy alig látunk még dörög is csattog is azt mondja

nagyanyám még az elején hogy szekereznek az 

égben kik valakik a jóisten szekerezik és az így

csinál ilyen hangos az istenke szekere ilyen mondja

nagyanyám de egyszer csak robbantanak is egy

nagyot mint máskor nap közben a bükszádi

bányában szoktak de ez sokkal közelebb van

hozzánk ez akkorát szól hogy rezegnek a falak

az ablakok cseng a fülünk tőle még sokáig

nagyanyám levegőért kapkod felsikolt eláll

a lélegzete jaj istenem meghal mindjárt meg

amikor ijedtemben én is elengedem magam

azt hiszem minden zár kinyílik minden torlasz

felszabadul gát átszakad nagyanya ölét meleg

forró érzés járja át hirtelen erre toppan be

kintről apám és anyám is erre az utolsó pengő

csattanó rittyenésre erre az átható terjengő 

megkönnyebbült érzésre és szagra és fényre

és ijedségre derűre és megkönnyebbülésre…