Egy kékcinke is megjelent ma reggel

a szénfejű madárcsapat között,

a platánról a kőrisre szökött,

én percekig követtem a szememmel.

Ez legnyugodtabb része volt a napnak,

aztán szorongva gondoltam az éjre,

belém ragadt sötét álomhelyére.

Világlik már, akkor miért harapnak?

Sétálni mentem. Napfény és Nagyerdő

helyett vásár: zaj, emberek, nyekergő

verklis zenék együttes tarka pokla.

Ugráltam, mint cinke, itt-ott leülve, 

szénszínű álmok elől menekülve,

rég nem találok itt tiszta magokra.