(VÉGRENDELET-FÉLE)

 

Gyermekeimnek,

Julcsinak, Vicának és Lackónak

 

Kedveseim,

talán még emlékeztek arra a délutánra, amikor egyik lövétei nagynénéteknél, Emiliáéknál összeírtuk, hány másodunokatestvéretek van nektek apai (lövétei) ágon (harminckilenc). Apátok annak idején, fiatalon elmulasztotta számbavenni kiterjedt rokonságát – bőven elég volt neki annyi is, ha az apja (a ti nagyapátok) mantraszerűen eldarálta néha az ősök névsorát („Lőrinc, Dénes, Dani, Ferenc…”). Félreértés ne essék: nem valamiféle kutyabőr-lobogtatás következik itt, sőt: apátok figyelmetekbe szeretné ajánlani ez ügyben a bűbájos Jékely Zoltán Egy méltatlan hencegőre című epigrammáját:

„»Őseimet hajdan mind egyvégtébe temetve,

     most körülérhetnék kétszer a Föld kerekét!«

– Mondhatná ugyanezt bátran a bantu kanász is.

     Hosszu családfáddal, Bikfey, mért dicsekedsz?”

Akkor hát minek ez az egész végrendeletesdi, ősökkel-történelemmel-miegyebekkel? – kérdezhetitek, teljes joggal. Nos, azért, mert... túléltük, kedveseim! Hangozzék bármily patetikusan, de túléltük! Túléltünk Buccow generálist, pestisjárványokat, gazdasági válságokat, forradalmakat-világháborúkat, főhatalomváltásokat, szó szerinti és lelki Trianonokat. És ami a legfontosabb: önerőből, külső segítség nélkül éltük túl (nyilván, ha leszámítjuk az isteni segítséget, de ezt most inkább hagyjuk). Annyira túléltük, hogy még nektek is harminckilenc másodunokatestvéretek van apai (lövétei) ágon. „Csak egy család” – mondhatná erre bárki. Ez a normális, mi ebben a szenzáció? Hiszen a bantu kanász is ugyanígy túlélte, ugyanígy van neki is családja! Nos, apátok szerint éppen ez a szenzáció! Ettől a normalitástól élő és eleven még mindig az ő családja is, annyira élő, hogy szinte fölösleges ötvenéves apátok alább következő végrendelete (elvégre bármelyik lövétei rokontól felvilágosítást kérhettek majd a vezetéknevetekben szereplő Lázárokról). Apátok viszont nem akar ismét a mulasztás bűnébe esni, eldarálja hát nektek apai felmenői névsorát, úgy, ahogy az apjától (a ti nagyapátoktól) hallotta, rövid kommentárt fűzve minden névhez. De talán érdemes a legeslegelején kezdeni...

 

1. §.

Elátkozott földről származtok, kedveseim! Anyai (csíkszentdomokosi) és apai (lövétei) ágon egyaránt! S nemcsak metaforikus átokról van ám szó, hanem szó szerinti egyházi és adminisztratív átokról: Csíkszentdomokost Báthory András bíboros-fejedelem 1599-es meggyilkolása miatt sújtotta pápai átok, a lövéteieket meg Buccow generális „átkozta ki” 1762. szeptember 7-én, a székely határőrség szervezésekor tanúsított engedetlenségük miatt (nem akartak mérték alá állni). Hadd idézze apátok „a lövéteiek ellen a fegyver fel nem vevése miatt, br. Buccow által az udvarhelyszéki falvakban kihirdetni rendelt gyalázó és fenyegető pontok”-at – a mindenkori bürokrata bikkfanyelv nagyobb dicsőségére:

 

„Spectabiles ac generosi domini, domini nobis colendissimi! 

Ezen órában vettük mlgos fő coadministrator urunk ő nga mlgos parancsolatját, hogy mlgos commendérozó generalis és gubernii praeses báró Buccov ur ő extiája parancsolatjából, oberster báró Schröder úr ezen következendő punctumokat communicálta, hogy székünkben publicáltassanak: 

1-mo. Publicáltassék, hogy a lövétiek nem méltók, hogy a limitrophea militia közé felvétetnének. 

2-do. Az becsületét szerető haza határát őrző székelek a lövétiekkel ne társalkodjanak, oly alávaló néppel, és vélek együtt ne tartsanak. 

3-tio. Valakik az lövéteiek közűl magokat felíratták, azoknak az vicetisztektől az magok mindennemű kereskedésekre szabados járásra passus adassék. Ellenben, 

4-to. Valakik magokat az lövétiek közűl fel nem íratták és nem engedelmeskedtenek, azoknak a széknek vicetisztei, tisztségeknek elvesztése alatt, passust adni ne merészeljenek, kik is e szerént passus nélkül járván, mint kerengők felfogattatnak. 

5-to. Ezek, kik a lövétiek közűl engedetlenek, fogják a királyi kedvetlenséget tapasztalni és maradéki. Mely is a végre publicáltatik, hogy senki vélek ne társalkodjék, se vélek együtt ne tartson, hogy büntetésekben ne részesüljön. 

Minthogy pedig a conscriptoroknak magok falujokra szükségesképen vigyázni kelletik: azért ezen írásunkat vévén, kglmetek legottan töstént induljon maga classisában lévő falukra és falu közönséges gyűlésében a fenn megírt punktumokat publicálja és arról formale s fide dignum testimoniumot írjon, hogy a mostan folyó conscriptio alkalmatosságával mlgos főcoadministrator urunknak ő ngának sine defectu praesentáltathassék, igen serio committáltatik...

Bikfalva, 7-ma Sept. 1762.”

 

Apátok ősapja, Lázár Mihály 1762-ben még aprócska ember lehetett: Ferenc nevű fia (apátok szépapja) majd csak húsz év múlva, 1781-ben születik meg. Kizárt, hogy Lázár Mihály különösebben megsínylette volna az „útlevél” (passus) hiányát. Milyen jó lenne viszont, ha az 1770-es évek közepén ő is ott tüsténkedett volna a romos állapotú templom újjáépítésénél! Igazán szép (és mélyen emberi) a lövétei lakosok Bajtay Antal József erdélyi püspökhöz írt „instáló” levele, melyben a leromlott állapotú templom újjáépítését kérvényezik (Buccow generális adminisztratív átkánál mindenképpen emberibb):

 

„Méltóságos Kegyelmes Püspök Urunk

Nékünk kegyelmes Urunk Patrónusunk

Emberi emlékezetet meghaladó üdőben itt Nemes Udvarhely Székben Lővétén egy küs hegyecskén a Boldogságos Szűznek Tiszteletére építtetett Templomocskánk több helyeken annyira meg hasadozván, hogy a Sanctuariumáról kövek és meszek le hullanának. Melyhez képest is, hogy bátorságosabban a község Isteni Szolgálatra meg jelenhessék kételeníttettünk a boltozat alatt állást csinálni, most azért látván romlásra hajlandóságát és községünk bé foglalására szorosságát szándékozunk Ugyan azon helyen (ha ahhoz értő Mester emberektől ítéltetik) ex fundamento más és nagyobb Templomot építeni. Alázatossággal azért Instalunk Excellentiadnak, hogy méltóztassék bennünköt annak fel építésére kegyesen Facultálni. Mely kegyelmes Attyai Gratiajat Excellentiadnak mű is csekély Imádságainkban meg hálálni kötelesek vagyunk és Excellentiadnak kegyelmes Gratiajiban fejenként magunkat ajánlván maradnak

Excellentiadnak

Alázatos szegény szolgái

Lövétei lakosok”

1783. július 5-én viszont, amikor Batthyány Ignác erdélyi püspök fölszentelte az újjáépített templomot, Lázár Mihály is biztosan ott volt a hívek között ‒ mégpedig a kétéves Lázár Ferenccel a karján.

 

2. §.

Lázár Ferenc tehát (anyja neve: Molnár Katalin) 1781-ben született. Apátok mindössze ennyit tud róla, de ez a szikár adat is bőven elég ahhoz, hogy meglóduljon a fantáziája! Rögtön kiderül például, hogy 1762-ben igenis volt értelme a polgári (vagy pontosabban fogalmazva: „paraszti”) engedetlenségnek. Ha elmaradt volna az „alávaló lövéteiek” ellenszegülése, nem kizárt, hogy Buccow utódja Udvarhelyszéken is megszervezi a határőrséget. Akkor viszont, nagy valószínűséggel, apátok 24 éves szépapja, Lázár Ferenc is ott vitézkedett volna, mondjuk, az 1805-ös austerlitzi csatában, amikor az osztrák–orosz szövetséges csapatok nagy erőkkel fölvonultak Napóleon ellen. Majd tanulni fogjátok a csata végkimenetelét, itt és most mindössze annyi a lényeg, hogy Lázár Ferencnek esélye sem volt halálos sebet kapni, mint Andrej Nyikolajevics Bolkonszkij hercegnek, se Austerlitznél, se Waterloonál, így apátok nyugodtan írhatja most ezt a végrendeletet.

Na de mit csinálhatott egész életében Lázár Ferenc? Vajon rémüldözött-e ő is a pestisjárványtól? Megszenvedte-e ő is a szédületes pénzromlást (mint apátok egyik kedvenc költője, Berzsenyi Dániel, aki parasztlázadástól tartva még el is barikádozta magát)? Gyaníthatóan igen, mert 200 évvel később dédapátok udvaráról is előkerült egy, 1800-ban vert rézkrajcár. Ha lett volna értéke a pénznek, valószínűleg jobban vigyáznak rá, pláne olyan szegény vidéken, mint Lövéte. S ha már szegénység: Lázár Ferenc vajon nekiállt-e az osztrákok által melegen ajánlott krumplitermesztésnek? Vagy a többi székelyhez hasonlóan bizalmatlanul hümmögött ő is, miközben kuruzslókhoz szekereztette dadogós Dani fiát.

 

3. §.

Azt a Lázár Danit (született 1812-ben, anyja neve: Balázs Katalin), akinek csak 28 éves korában, már bőven „vénlegényként” sikerült megnősülnie 1840. november 24-én. Talán éppen a dadogása miatt? Tény, hogy amikor 1849. március 26-án Lövétén is összeírták a „nemzetőröket”, Lázár Dani dadogását az összeíró biztosok is fontosnak tartották megjegyezni:

 

Folyó Szám	Névsor	Éves	Vallás	Házas/ nőtlen	Hány gyermek	Fegyver	Jegyzések
241.	Lázár Dani	37	r. c.	házas	1	–	a nyelve nem jó

 

 

Apátokat egészen különös viszony fűzi ehhez a Danihoz. Például amikor a bérmálás szentségében részült, ükapja nevét választotta bérmanévnek. Aztán: verseket író emberként sokszor elgondolkodott azon, hogy ilyen örökséggel – „a nyelve nem jó” – lehet-e belőle költő? Hiszen apátoknak mégiscsak a nyelv lenne az alapanyaga!

Jámbor embernek képzeli apátok ezt a Lázár Danit, legalább annyira jámbornak, mint amilyen későn született, „vízhordó” fia, Dénes volt.

 

4. §.

Erről a Lázár Dénesről (született 1861-ben, anyja neve: Gábos Teréz), a ti ükapátokról már fénykép is készült, bármikor előkereshetitek apátok iratai közül, meggyőződve, hogy tényleg „csendes” lehetett ez a szép öregember. Jámborságáról mindössze két történet, amit megőrzött a családi legendárium: halála előtt annyira összeveszett egyik menyével, hogy a harcias menyecske kikaparta az öreg szemét! Továbbá: csodálkozott az egész falu, de alighogy dédapátok (Lőrinc) elérte a felnőttkort, ükapátok teljesen átengedte neki a családi gazdaság irányítását, kizárólag az unokák nevelésére figyelve a továbbiakban. Vajon mi tett be ennyire ükapátoknak? Az I. világháború? Trianon? Három fia is harcolt az olasz fronton, a híres (székely) 82. gyalogezred bakájaként róluk is őriz apátok egy fényképet-képeslapot. Szívszorítók ennek a „Cartolina Postale”-nak a hátára írt, egyre halványuló sorok:

 

„Kedves Szűleim és testvéreim!

küldőm a századunk képét miis it vagyunk minda hárman ezen képet tarcsák meg emlékből hogy a fijok esztet olaszországbol kűtte volt hogy ha mégis nem térnék visza magokhoz telyes tiszteletel

a fijok János

1918. V/én

áldozócsűtőrtőkőn”

Mindhárom fiú túlélte ugyan a háborút, de a szegénység elől menekülve mindhárman Amerikában kötöttek ki. Vajon ükapátok őket is siratta, amikor átengedte az irányítást szigorú dédapátoknak, Lázár Lőrincnek?

 

5. §.

Apátok legalábbis mindig szigorú embernek ismerte a nagyapját (született 1905-ben, anyja neve: Márton Teréz), félt is ettől a mogorva, apátoknál is szűkszavúbb Lőrinctől annak rendje és módja szerint. Apátok ma már sajnálja, hogy ennyire megadta a tiszteletet a felnőtteknek, mert így a nagyapja kapcsán is kénytelen a szóbeszédre hagyatkozni. Például, hogy a nagyapját „Maniu” Lőrincnek csúfolták a faluban, mert fiatalon, a két világháború között jobban hitt a parasztpárti (román) Iuliu Maniunak, mint az arisztokraták által irányított Országos Magyar Pártnak…

 

6. §.

Hát ennyit, röviden, a nevetekben szereplő Lázárokról, kedveseim! Mármint a lövéteiekről. Ami pedig a nem-lövéteieket illeti… Íme, mit írt dédapátoknak a bátyja, John Lazar Clevelandből 1957. január 8-án:

 

„(...) Néha-néha őszejővűnk az én házamba el társalgunk és jácunk a kis únokákal meg meg vitasúk az Eúropai jelen hejzettet de csak mindig a rosz és szegénység jelei mútakoznak és az elnyomatás.

Szeretettük volna ha vajegy most a rokonokbol Pesten lett volna evel a szabadság harcosokal ide túdott volna jutni kőnyen és gyorsan már sok ezer itten van és érkeznek minden nap. (...)”

 

Szóval ha még John Lazar is a rokonok miatt aggódott ’56 kapcsán... Igaz, ő nagyon messzire volt Lövététől, „kis únokái” fel is oldódtak azóta a nagy amerikai álomban. Ti viszont még mindig itt vagytok, „csak egy család”-ként, karnyújtásnyira a lövétei rokonoktól, olyan magától értetődő természetességgel, hogy szinte vészmadárkodásnak tűnik apátok végrendelete. Igen ám, de... Említette apátok a „preambulum”-ban, hogy nem akar ismét a mulasztás bűnébe esni. Továbbá: fogalma sincs apátoknak, meddig marad meg ez a „magától értetődő természetesség”. Szóba került már (az 1. §-ban) a lövétei Kisboldogasszony templom: el nem tudjátok képzelni, gyermekként hányszor feledkezett bele apátok az oltárképbe, ahol Immaculata a kígyó fején tapos! S ahogy vénül, egyre mélyebb a meggyőződése, hogy a Sátán nem holmi szarvas-patás „ördög”, hanem „csak” közöny, érdektelenség, cinizmus, végletekig hajszolt nonsalansz. Apátok nem akar rátok oktrojálni semmit, egyetlen kérése (vagy ha így jobban tetszik: „végrendelete”), hogy ha majd „Lázár”-ként mutatkoztok be vagy írtok alá ilyen-olyan papírokat, jusson eszetekbe ez a rövid kis írás. És persze jó lenne, ha eszetekbe jutna a lövétei ház is. Vagy (miért ne?) a költő Király László évszázados sóváradi háza, ahol oly sokszor megfordultatok apátok társaságában. Elvégre apátok Király Laci bácsinak írta Ködök című versét:

 

lovasok a sűrű ködben

jönnek jönnek egyre többen

így jönnek már sok-sok éve

minden percbe’ hazaérve

 

hideg sár ma már a haza

lovuk lába azt dagasztja

mégis jönnek egyre többen

lovasok a sűrű ködben

 

Lőrinc Dénes Dani Ferenc

ködbe vész a pajtaeresz

ködbe vész a kapuzábé

ükapáké szépapáké

 

sár van köd van mégis jól van

fél szemmel és dadogósan

ők csak jönnek egyre többen

lovasok a sűrű ködben

 

aki meghalt mindig itt van

mondogatom holtomiglan

aki él még az meg várja

merre indul lova lába

 

sár van köd van mégis jól van

mondogatom indulóban

és a sűrű ködök alól

sötét árnyam kilovagol

 

Csíkszentdomokoson, 2022. január 1-jén, Szűz Mária ünnepén