[Látó, 2009. december]

Emlékszel még, hányféle madarat
láttunk sétálni hajdan reggelente
a nedves fűben, ablakunk alatt,
s hogy csupa dal volt a napkelte csendje?

Emlékszel, holdas éjszakákon át
hallgattuk mint mesés holdfényszonátát,
ahogy száz hangon tündérnász dalát
fújták a csalogányok és poszáták?

Hová tűntek a szárnyas trubadúrok?
Elnémultak lelkünkben is a húrok.
Csend van a kertben, a Kozmosz kihalt.

Világ igaz Bírája, tűrheted,
hogy ellopják sunyi kísértetek
a lélek legdrágább kincsét, a dalt?