koromsötét 

beton szerelőgödrében

térdel a gépész 

mintha imádkozna 

aztán felakasztja a steklámpát

és olyan áhítattal szemléli

a beteg öreg motort

akár egy mező közepén 

az éjszakai eget 

válaszokat keresve 

a csillagokban

délután 

amikor jönnek az autó után

elégedetten csettint a nyelvével

finom ez a sör 

az udvaron álldogál társaival

mint iskolás kamaszok 

cukkolják egymást

röhögnek

nagyokat böfögnek

ő pedig néha megdörzsöli 

meggémberedett nyakát

és a Nap felé bandzsít