Arra késztet a méhlepény kényelme,

irigyeljem az erszényesek egzotikumát.

Az elevenszülés nosztalgiát ébreszt 

a kontinensvándorlás előtti szaporodás-rítusok iránt.

De az én mozdulataim új mozdulatok, 

mindig azt keresem, ami kiszorul a látótérből, 

hogy utánozzam, míg közhellyé nem válik.

Azzá váltam, aki mindenhol otthon érzi magát, 

elvesztettem egzóta státuszomat.

A jég hátán is megélek, úgymond.

Nem hagytam időt semminek a koevolúcióra, 

az együttműködés kétes kertje helyett 

letarolt síkságon rendezem be a hátralevést.

Mennyire siettem, hogy innen zihálhassak.

Hogy mindenhonnan.

Mert addig fejlődtem, 

ahonnan már nincs felfelé, csak széltében,

gépi protéziseimmel irtom az erdőket.

De szebb napokon csak bóbiskolok 

a néma tuskók között, és összerezzenek, 

ha tojásrakó mantrák csendülnek fel álmomban.