„Egész életed fölött
és az enyém fölött, melynek még híja van,
pompázva díszelegnek, ahogy díszelegtek.

Nem kötelesek elpusztulni velünk.
Nem kell látnunk őket ahhoz, hogy ússzanak.”

(Wisława Szymborska: Felhők. Ford. Csordás Gábor)

Aki pár percet is töltött az elmúlt időszakban hírböngészéssel, azon jó eséllyel uralkodott el az egzisztenciális szorongás: lokális és globális rémségek, politikai csatározások, az oktatás leépítése, háborúk, mások megalázásában matinézgató, megátalkodott milliárdosok, botrányt újabb botrány temet maga alá – satöbbi. Felháborodni, dühöngeni van miért, sőt. A pojácaság birodalmában nihilizmusra minden körülmény adott. És mikor akad is néhány megálló a történelemben fellélegezni, a valóság keserű bűze mindegyre visszaszivárog.

Mégis az ember, az emberiség nem lehet csak ennyi. Ha más nem, az irodalom nem engedheti. Mert „még ha förtelem is a teljes történelem, a jó – létezik, & a szép a lenyomata annak, ahol megjelenik a világban” – írja Radu Vancu. Elvégre az irodalom nem csupán a világ szenvtelen realitását hivatott dokumentálni, olykor beengedi a fényt, néha csak egy-egy kegyelmi pillanat erejéig, máskor mindent elárasztó vízióként. És az áradó szartengeren segíthet végigevezni, ha van kéznél egy kis ontológiai derű (Esterházy, Mészöly fogalma). Mert, ha az irodalom segít leleplezni a világ kegyetlenségeit, akkor segíthet felkutatni a világ gyöngédségeit is. Nem a cinikus vakság, nem a cinkos elfordulás, nem a hülyeséggel rokon, naiv ártatlanság és a légüres, ostoba optimizmus ignoranciája ez, hanem dac a kicsinyességgel és gonoszsággal szemben.

Erre invitáltuk a szerzőinket: olyan szövegeket kértünk a DerűLátó lapszámba, amelyek a létezés apróbb-nagyobb, átkozottabb és szentebb örömeire mutatnak rá. Olyan léttapasztalatokat, melyeket átitat valami derű. Nem szükségszerűen humoros, vicceskedő szövegeket vártunk – bár a humor is kiváló eszköz mindezek megélésére –, hanem olyan írásokat, amelyek nemcsak a hogyan lehet túlélni kérdésre keresik a választ, hanem arra is, miért érdemes. „Röviden: az irodalom az, ami felszabadítja a bennünk rekedt fényt.” Ez is Vancu.

Bízunk abban, hogy jelen tematikus lapszám írásai valamelyest képesek ekképp világítani. Derűs olvasást!

André Ferenc