[Látó, 2006. április]  

Mintha rejtelmes távoli világok
mélyéről jönne ez a szörnyü hang,
s felszökkenek, mint kit poklok kitátott
szájából ránt ki félrevert harang.

Szemem tükrén még földöntúli tájak,
a Kozmosz ritmusára ver a szív,
maradnék is, hogy csöpp békét találjak,
de ez a harsány, nyers hang visszahív

oda, ahol fájdalmas, szürke gondok
raknak lelkemre fullasztó koloncot,
s ez nógat, sürget, hajszol szüntelen,

vad berregése tölti meg fejem,
s izzadt párnák közt tikkadozva várom,
hogy egy kis csöndet hozzon már az álom.