[2022. március]

Az öröklődő étkészlet hézagaiban
szellemek tátognak. Mintha megrágták
volna a nagymamás mintát,
kiköpött városrész minden porcelán.

Szívesen fogadják a formás
vendégeket, vérvonalat szürcsölnének,
idegen szorongásokat. Kedvükért hirtelen
állnak meg ismert terekben, látványosan,
beletorpannak a hozott éhségbe.

Ne zsaroljon már architektúra!

Úgy csinálok, mintha vendég volnék én is,
elterelt folyó a mesterséges szürkületben,
foltot hagyok a falakon, édes rontást.
Én ezt tudom, száradó mintákkal adni
tovább a szellemeket, várva, ránéz-e valaki,
mielőtt megszáradna, átkozott szemeivel.