Nem futunk már neki többször – megpróbáltuk

jobbá tenni ezt a világot, s nem sikerült. Ülünk

hát a parton, az élet és a víz folyik tova, figyeljük,

bor mellől, a komótos, mégis szörnyű tempót,

és kivárjuk, amíg fellázad a mozgás ellen a szív,

és mint a hajó, szemben a sodrással, hogy a rakományt

kipakolják, s vihessen valami mást, egy időre megáll,

várunk mi is egy új elindulásra.