Ez, kedves,
vers,
melyet egy szobrocska ihletett,
igen, talán így lehetne
definiálni.

Itt van tehát a szobrocska, íme,
orra áttetsző íve mintha
eggyé kívánna válni
az égboltéval;
– ott az égen rég volt éjhal –

Eggyé válniuk nem lehet,
mégis nézik az emberek,
nézik, látnak, mit látnak: két folt;
– éjhal ott az égen rég volt –

Eggyé válniuk nem lehet,
és biztatják az emberek,
biztatásuk így szól: még!
– volt éjhal az égen rég –

Eggyé válniuk nem lehet,
azt gondolják az emberek:
mi a szobor éghez mérten?
– rég volt éjhal ott az égen –

– égen rég volt éjhalott –

Eggyé válniuk nem lehet,
s a tekintet, mint őszi fa lombja,
lassan átmegy a fájdalomba.