[2014. január]

---

Ide-oda repülsz, folyton elutazol.
Kis utcák kerek kövét talpalod,
egy terecskén limoncellot iszol.
Mikor Velence kékjét otthagyod,

s a napforralta Pest zúgó mélyeibe,
lakásod kifent színeibe térsz meg,
akkor gondolsz velünk, akkor nézel ide,
és akkor írsz udvarias és félszeg

levelet: így keresel, hogy most már ne légy
olyan árva, – mint ki forró fürdőbe lép,
úgy óvakodsz egy-egy találkozásba.
Kérdés nélkül mesélsz, de nem adod

kezünkre Velencét, Berlint, holland hajót –
tapintattal kéne megosztani a jót:
anélkül kínálni, hogy lelked belevásna,
s kérdezni is…! Marad magadra időd épp elég.

Hallgatlak, – s azt is, életem bezárva mint ketyeg.
Nem értem, miért kerestél újra meg:
hogy csapongásod gyümölcsét lerázzad, 
s magányod, mint hódítást, átruházzad?