Tolnai Ottó emlékére
mi volt kérded a legszebb a gurulásban
a gyorsulás vágom rá ahogy megindultak
az őrségi lankán a hagymafejek
záporozva hullottak ki a szakadt zsákból
az volt a legszebb a szétgurulás sebessége
mintha üveggolyók siklottak volna
végig a járdán ütközve és sodródva
koccanásukban a szférák ritmusa
vörösen és lilán gurultak a gravitáció
törvényeinek engedelmeskedve
egyenesen a boglárkával telehintett mezőbe
az volt a legszebb a boglárkás mező
isten jókedvében szétszórt magjai
meg a fehér kecskék
világítottak a harsányzöld legelőn
mint megannyi baronesse felszegett állal
fehér napernyővel a fiumei tengerparton
meztelenségük virágzott a csipke alatt
a legszebb mégis a vágy volt
a vasi dödölle után
ehhez vásároltam a zsák hagymát
mert sem a makói sem a szabadkai
a temesvári pedig főleg nem lesz olyan
páratlanul selymes halványbarnára
karamellizálva mint az őrségi
képzeletben megállítottam gurulásuk
visszapörgettem lelassítottam
felgyorsítottam és néztem
ahogy a kástuk és haranglábak mellett
a zalába csobbannak
a tiszáé is lehetne ez a csobbanás
de a zala színe zöldebb a tisza sárgás
hordalékában juhász gyula sorai nyögnek
folynak a habok hétköznapok árjai
az volt a legszebb az áradás
a madárhangok áradása
hangverseny és fenyőillat is volt
a hagymák gurulásában
meg harmatcseppek
a falevelek súlyosak lettek tőle éjszaka
olyantájt amikor desiré abbahagyhatta
az írást és álmában árvacsáth homlokáról
letörölte a hideg verejtéket
az írásverejték nem édesíti meg a gurulást